A boglári parton

 

 

 

 

A boglári parton

 
Hát kellett a világba menned,
Nem jobb leende neked itt?
 
[VAJDA JÁNOS: OTTHON]
 

1 [újra]

NEM JOBB…?

először azt kellene eldönteni mi jó (és akkor még mindig kétes maradna mi jobb        minél) annyi bizonyos hogy „kozmopolita” lantom (hogy azt ne mondjam amiről oly keveset tudok        a szivem) most is megrezdül azoknak az édes cseresznye-kerek e-knek váratlan érintésére amik csak itt buggyannak emberi ajkakon        és az is bizonyos hogy nincs olyan leonardói vonalvezetés amely teljesen betölthetné azt a belém kódolt esztétikai (vagy milyen?) igényt amelyet a túlparti bazalttúfa-irónok rajzoltak elém valaha a láthatárra

LEENDE…?”

(milyen tékozlóan hajigálja el a nyelv legszebb kincseit!) ez a szó maga is akár a jelentése múlttá lett jövő amely (lehet?) mégse múlt el egészen mégse múlt el (talán?) visszahozhatatlanul       az alakítható idő ábrándjának e tündér igealakja        ha ez nincs talán Vajdát se fogja el ez a máig sajgó nosztalgia a „más” a „lehetett-volna” a soknál talán több kevesebb (minél több? és minél kevesebb?) után és engem se tart most puha karmai közt e gyermeki parton

NEKED…?”

nekem is jobb lett volna? (először azt kellene eldönteni mi jó) jobb lett volna nekem? hol? „ITT?”

ezen a parton ahol máshol eltöltött időm minden részecskéje együtt csillog az aranyhíd milliárd csillámában a vizen

(csupa káprázat optika metafora        )mit tegyünk ha mindig valóság látvány és nyelv háromszögelési pontjaival kell keresni azt amiről pedig tudjuk hogy itt van bennünk valahol

 

2

A föld mindig vizet
A víz mindig földet ér
Vízzel tele a föld
Földdel tele a víz
Egymás húsát eszik
És egymást etetik
Egymásból élnek és
Egymást ölik
A hullám végesvégig
Foga közt tartja a partot
A part a föld alatt sem
Ereszti a vizet
Jóban és rosszban
(Mi rossz? mi jó? nekik?)
Földmállasztó hevekben
Vízbörtönző fagyokban
Soha el nem hagyják
(Nem hagyhatják el) egymást
Lentről induló rengés
Föntről zúduló özön
Ki nem mozdíthatja
Mindig közös határuk
Testetlen napsugár
Se fér testük közé
Villám lángpallosa
Se vágódhat közébük
Választó viharok
Se választják el őket
Mag- és űr-fizikák
Tapasztják össze őket
Szakadna el a part
De szakad utána a hullám
Átcsap magán a hullám
De csak a partra csap
A föld nem föld többé
Ha nem vízhez simul
A víz nem víz többé
Ha nem földet ölel
 

3

Életemben először Simon néni halt meg
(a szomszéd házban)
(éjszaka kihajolt ágyam fölött az ingaórán
ahogy délutánonként az ablakán szokott)
Nagymamát a szive vitte el       a jó szive
(amely őhozzá már oly régóta rossz volt)
(a szive amelyre annyira vigyázott
jeges tömlőkkel és kicsi zöld labdacsokkal)
(de amely annyira nem vigyázott őrá)
(a kőfallal körülzárt kis temetőben fekszik
neki még a neve is ott áll a tó fölött)
De nagyapának elvitték a nevét
(vagonba rakták hetvenöt esztendejével)
(ehhez nincs több hozzáfűznivalóm
a többit a történelemre bízom
ha lesz még történelem
vagy ha már nem történelem lesz)
Janikát és Évikét messze innen elégették
(mint valami gazdaságos üzemanyagot)
(tizennyolc illetve húsz évesen)
(ehhez sincs       lásd mint fent)
A többiek halálát már kezdtem megérteni
Ők már nem hajoltak ki a faliórán
Se a történelem ablakán utánam
Nem az őrjítő ismeretlenségbe zuhantak
Csak szépen elindultak előttem azon az úton
Amelyet egyre jobban megismerek általuk.
AJÁNLÁS
Vitatkoznak:
a pannón tenger reliktuma?
vagy a tenger elvonultával lesúvadt
poligenetikus ciszternában megrekedt esővíz?
Hát nem látják hogy olyan
mintha egy fiatal lány
a szomszéd kútról hordta volna korsónként ide
az első szerelem után vett
édes fürdővizül magának?

 

 

 

Boglári bagatellek

 

»The rest…?«

Itt ülök és megint arra a kertre nézek amelyre az a szoba nézett ahol születtem

és úgy érzem azóta se történt velem semmi fontosabb minthogy megláttam ezt a kertet

 

Ha minden élőlény életének legnagyobb erőfeszítése az hogy megszületik

nem az-e a legnagyobb eseménye is

 

Megszülettem

s ezzel

(úgy érzem most hogy itt ülök megint)

meg is történt a legfontosabb ami megtörténhetett

 

A többi?…

A többi már csak halálfélelem s aztán a félelem vitathatatlan beigazolása

 

Vége

Vége van
mondjuk ha valaminek
(fájdalmasan vagy örvendetesen)
vége van az életünkben
pedig akkor is vége van mindig ha nincs vége
a kezdetnek is vége van
már a kezdet kezdetén (mint kezdetnek)
vége van mihelyt elkezdődött
és a folytatásnak is vége van (mint folytatásnak)
éppen amikor folytatódik
csakis vége van mindennek mása sincs
csak vége
vége van akkor is ha azt mondjuk most kezdődik
vége van akkor is ha azt mondjuk sose lesz vége
ebben a véges életben
amely minden kis részében oszthatatlanul véges
és állandó ideiglenességében mindig végleges
 

Műhelytitok

Mint nyárutói nyaralóhelyek
(először egy vers [talán szonett] utolsó
soraként bukkant fel bennem az azonos tő-
ből képzett [tehát első szótagát ismétlő]
ám ellentétes vonzással egymáshoz tapadó
jelző és jelzett szó együttese amelyet
véletlenül [? a nyelvben minden véletlen]
még a mindkét szó végefelé felhangzó el-
nyújtott ó-hang is összekapcsol)
(mint egy vers utolsó sora egy hasonlat
második tagjaként amelynek első tagja ké-
pezné a vers elejét)
(de aztán az is felbukkant bennem hogy ez
az „utolsó” sor voltaképpen fölöslegessé
teszi mert magában foglalja a megelőzőket)
(pontosabban egyedül állva többet foglal
magába a hasonlat első tagját képezhető
hasonlóságok sorából mint azok valóságos
éppen ezért korlátolt felsorolása)
(a hasonlatnak ez a csonka második tagja
nem csupán azt vonhatja első tagként ma-
gához ami az én élettapasztalatomban ha-
sonlítható hozzá hanem mindazt ami bárki-
ben külön-külön hozzákapcsolódhat)
az olvasóra vár tehát hogy felidézze ma-
gában
(ha úgy tetszik a szonett ölelkező rímeivel
és belső metszetével ha úgy tetszik bármi
más formában)
mindazt ami számára
(benne kívüle körülötte)
olyan
mint nyárutói nyaralóhelyek
 

Nyárvégi villa

Bevetve az ágyak.
Leszedve az asztal.
Szekrényben a holmik.
Függönyök behúzva.
Villanyok kioltva.
Rázárva az ajtók.
El lehet indulni.
A télbe.
(De még nyílnak a kertben
a nyári virágok)
 

Nyárvégi ég

Nem lehet igaz.
 
Hogy olyan messze vannak.
 
Ezek a csillagok.
 

Nyárvégi nyár

(régiesen)
A rózsa még ma is kifeslett
A fa még talpig zöldben áll
A víz is vonzza még a testet
Még minden olyan mint a nyár
Még olyan Olyan még De már csak
Olyan Milyen? E még s e már
Közt nem tudod milyen a nyár Csak
Azt tudod hogy elmúlt a nyár
 

Műhelytitok/2

amire rápillantok
 
kifordul önmagából
 
a vers-oldalát mutatja
 

Süketnéma gyerekek a strandon

Nézed őket a vízben és nem érted
sokáig nézed őket értetlenül
aztán egyszerre csak megérted hogy éppen azzal
érted meg őket hogy nem érted
megérted hogy nem tudják megértetni magukat
hogy nincs tükrük magukat ellenőrizni
nem fordulhatnak szembe önmagukkal a szóban
kedveskedésük csupa erőszakosság
boldogságuk csupa nyomorúság
torz üvöltéseik kacsáznak a sima vizen
mint Johny Weissmüller rikoltása az első Tarzanban
de az dallamos volt hiszen beszélni tudók
találták ki a beszélni nem tudónak
de ők valóban nem tudnak beszélni
s mozdulataik éppoly tisztátlanok mint hangjaik
testük folytonosan változó írásjel
ahogy artikulátlanul gesztikulálnak vele
görcsös erőfeszítésük hogy megértessék magukat
érthetetlenné teszi boldogságukat is
az érthető a sima vízben hancurozva
nézed őket
és látod magadat az idők mély vizében görcsösen tátogva
Mi volna ha akkor másképp történik?
Ilyen lenne költészet nélkül az emberiség
 

Műhelytitok/3

amit írok
talán olvasni fogják
de ami vagyok
sosem lesz olvasható
a lélek is
csak bőrbe bújtatva
érintkezhet a külvilággal
csak írásba bújtatva
mint a test

 

 

 

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]