|
„NEM JOBB…?
először azt kellene eldönteni mi jó (és akkor még mindig kétes maradna mi jobb minél) annyi bizonyos hogy „kozmopolita” lantom (hogy azt ne mondjam amiről oly keveset tudok a szivem) most is megrezdül azoknak az édes cseresznye-kerek e-knek váratlan érintésére amik csak itt buggyannak emberi ajkakon és az is bizonyos hogy nincs olyan leonardói vonalvezetés amely teljesen betölthetné azt a belém kódolt esztétikai (vagy milyen?) igényt amelyet a túlparti bazalttúfa-irónok rajzoltak elém valaha a láthatárra
„LEENDE…?”
(milyen tékozlóan hajigálja el a nyelv legszebb kincseit!) ez a szó maga is akár a jelentése múlttá lett jövő amely (lehet?) mégse múlt el egészen mégse múlt el (talán?) visszahozhatatlanul az alakítható idő ábrándjának e tündér igealakja ha ez nincs talán Vajdát se fogja el ez a máig sajgó nosztalgia a „más” a „lehetett-volna” a soknál talán több kevesebb (minél több? és minél kevesebb?) után és engem se tart most puha karmai közt e gyermeki parton
„NEKED…?”
nekem is jobb lett volna? (először azt kellene eldönteni mi jó) jobb lett volna nekem? hol? „ITT?”
ezen a parton ahol máshol eltöltött időm minden részecskéje együtt csillog az aranyhíd milliárd csillámában a vizen
(csupa káprázat optika metafora )mit tegyünk ha mindig valóság látvány és nyelv háromszögelési pontjaival kell keresni azt amiről pedig tudjuk hogy itt van bennünk valahol
|