A boglári parton
|
| Hát kellett a világba menned, |
| Nem jobb leende neked itt? |
|
|
„NEM JOBB…?
először azt kellene eldönteni mi jó (és akkor még mindig kétes maradna mi jobb minél) annyi bizonyos hogy „kozmopolita” lantom (hogy azt ne mondjam amiről oly keveset tudok a szivem) most is megrezdül azoknak az édes cseresznye-kerek e-knek váratlan érintésére amik csak itt buggyannak emberi ajkakon és az is bizonyos hogy nincs olyan leonardói vonalvezetés amely teljesen betölthetné azt a belém kódolt esztétikai (vagy milyen?) igényt amelyet a túlparti bazalttúfa-irónok rajzoltak elém valaha a láthatárra
„LEENDE…?”
(milyen tékozlóan hajigálja el a nyelv legszebb kincseit!) ez a szó maga is akár a jelentése múlttá lett jövő amely (lehet?) mégse múlt el egészen mégse múlt el (talán?) visszahozhatatlanul az alakítható idő ábrándjának e tündér igealakja ha ez nincs talán Vajdát se fogja el ez a máig sajgó nosztalgia a „más” a „lehetett-volna” a soknál talán több kevesebb (minél több? és minél kevesebb?) után és engem se tart most puha karmai közt e gyermeki parton
„NEKED…?”
nekem is jobb lett volna? (először azt kellene eldönteni mi jó) jobb lett volna nekem? hol? „ITT?”
ezen a parton ahol máshol eltöltött időm minden részecskéje együtt csillog az aranyhíd milliárd csillámában a vizen
(csupa káprázat optika metafora )mit tegyünk ha mindig valóság látvány és nyelv háromszögelési pontjaival kell keresni azt amiről pedig tudjuk hogy itt van bennünk valahol
|
| Foga közt tartja a partot |
| (Mi rossz? mi jó? nekik?) |
| (Nem hagyhatják el) egymást |
|
| Életemben először Simon néni halt meg |
| (éjszaka kihajolt ágyam fölött az ingaórán |
| ahogy délutánonként az ablakán szokott) |
| Nagymamát a szive vitte el a jó szive |
| (amely őhozzá már oly régóta rossz volt) |
| (a szive amelyre annyira vigyázott |
| jeges tömlőkkel és kicsi zöld labdacsokkal) |
| (de amely annyira nem vigyázott őrá) |
| (a kőfallal körülzárt kis temetőben fekszik |
| neki még a neve is ott áll a tó fölött) |
| De nagyapának elvitték a nevét |
| (vagonba rakták hetvenöt esztendejével) |
| (ehhez nincs több hozzáfűznivalóm |
| a többit a történelemre bízom |
| vagy ha már nem történelem lesz) |
| Janikát és Évikét messze innen elégették |
| (mint valami gazdaságos üzemanyagot) |
| (tizennyolc illetve húsz évesen) |
| (ehhez sincs lásd mint fent) |
| A többiek halálát már kezdtem megérteni |
| Ők már nem hajoltak ki a faliórán |
| Se a történelem ablakán utánam |
| Nem az őrjítő ismeretlenségbe zuhantak |
| Csak szépen elindultak előttem azon az úton |
| Amelyet egyre jobban megismerek általuk. |
|
AJÁNLÁS
| a pannón tenger reliktuma? |
| vagy a tenger elvonultával lesúvadt |
| poligenetikus ciszternában megrekedt esővíz? |
| Hát nem látják hogy olyan |
| a szomszéd kútról hordta volna korsónként ide |
| az első szerelem után vett |
|
|
Boglári bagatellek
|
Itt ülök és megint arra a kertre nézek amelyre az a szoba nézett ahol születtem
és úgy érzem azóta se történt velem semmi fontosabb minthogy megláttam ezt a kertet
Ha minden élőlény életének legnagyobb erőfeszítése az hogy megszületik
nem az-e a legnagyobb eseménye is
Megszülettem
s ezzel
(úgy érzem most hogy itt ülök megint)
meg is történt a legfontosabb ami megtörténhetett
A többi?…
A többi már csak halálfélelem s aztán a félelem vitathatatlan beigazolása
|
| (fájdalmasan vagy örvendetesen) |
| pedig akkor is vége van mindig ha nincs vége |
| már a kezdet kezdetén (mint kezdetnek) |
| vége van mihelyt elkezdődött |
|
| és a folytatásnak is vége van (mint folytatásnak) |
| csakis vége van mindennek mása sincs |
| vége van akkor is ha azt mondjuk most kezdődik |
| vége van akkor is ha azt mondjuk sose lesz vége |
| amely minden kis részében oszthatatlanul véges |
| és állandó ideiglenességében mindig végleges |
|
|
| Mint nyárutói nyaralóhelyek |
|
| (először egy vers [talán szonett] utolsó |
| soraként bukkant fel bennem az azonos tő- |
| ből képzett [tehát első szótagát ismétlő] |
| ám ellentétes vonzással egymáshoz tapadó |
| jelző és jelzett szó együttese amelyet |
| véletlenül [? a nyelvben minden véletlen] |
| még a mindkét szó végefelé felhangzó el- |
| nyújtott ó-hang is összekapcsol) |
| (mint egy vers utolsó sora egy hasonlat |
| második tagjaként amelynek első tagja ké- |
| (de aztán az is felbukkant bennem hogy ez |
| az „utolsó” sor voltaképpen fölöslegessé |
| teszi mert magában foglalja a megelőzőket) |
| (pontosabban egyedül állva többet foglal |
| magába a hasonlat első tagját képezhető |
| hasonlóságok sorából mint azok valóságos |
| éppen ezért korlátolt felsorolása) |
| (a hasonlatnak ez a csonka második tagja |
| nem csupán azt vonhatja első tagként ma- |
| gához ami az én élettapasztalatomban ha- |
| sonlítható hozzá hanem mindazt ami bárki- |
| ben külön-külön hozzákapcsolódhat) |
| az olvasóra vár tehát hogy felidézze ma- |
| (ha úgy tetszik a szonett ölelkező rímeivel |
| és belső metszetével ha úgy tetszik bármi |
|
| mint nyárutói nyaralóhelyek |
|
|
| (De még nyílnak a kertben |
|
|
| Hogy olyan messze vannak. |
|
| A rózsa még ma is kifeslett |
| A fa még talpig zöldben áll |
| A víz is vonzza még a testet |
| Még minden olyan mint a nyár |
|
| Még olyan Olyan még De már csak |
|
Olyan Milyen? E még s e már
|
| Közt nem tudod milyen a nyár Csak |
| Azt tudod hogy elmúlt a nyár |
|
|
Süketnéma gyerekek a strandon
| Nézed őket a vízben és nem érted |
| sokáig nézed őket értetlenül |
| aztán egyszerre csak megérted hogy éppen azzal |
| érted meg őket hogy nem érted |
| megérted hogy nem tudják megértetni magukat |
| hogy nincs tükrük magukat ellenőrizni |
| nem fordulhatnak szembe önmagukkal a szóban |
| kedveskedésük csupa erőszakosság |
| boldogságuk csupa nyomorúság |
| torz üvöltéseik kacsáznak a sima vizen |
| mint Johny Weissmüller rikoltása az első Tarzanban |
| de az dallamos volt hiszen beszélni tudók |
| találták ki a beszélni nem tudónak |
| de ők valóban nem tudnak beszélni |
| s mozdulataik éppoly tisztátlanok mint hangjaik |
| testük folytonosan változó írásjel |
| ahogy artikulátlanul gesztikulálnak vele |
| görcsös erőfeszítésük hogy megértessék magukat |
| érthetetlenné teszi boldogságukat is |
| az érthető a sima vízben hancurozva |
| és látod magadat az idők mély vizében görcsösen tátogva |
| Mi volna ha akkor másképp történik? |
|
Ilyen lenne költészet nélkül az emberiség |
|
| érintkezhet a külvilággal |
|
|
|
Számok
Illusztráció a napilapok 1976. október 5-i számához
| Még 1 hír 1 a sok közül 1 hír (még |
| kolumnán a 3. alul a 3. hasábon 1 |
|
hír (még 1) a többi között nem |
| egészen csak csaknem nem nem egészen 8- |
|
000 000-an csak megközelitőleg csak |
| hozzávetőlegesen (micsoda számítógép hozhatta |
|
ki ezt a megnyugtatóan ezt az ember- |
| felettien szolíd eredményt ilyen emberfe- |
|
lettien rövid idő alatt) hányszor |
| 8 000 000 lappéldányban a 6. (vagy |
|
7. vagy utolsó) hasábon a |
| föld 42 000 kilométeres rotációsán |
|
váltak hajléktalanná 7 nap alatt |
| 8 000 000 ember csaknem és hány 000 000-an |
|
tiszta barmokból és a tisztátalanok- |
| ból az égi madarakból és minden földön tsuszó- |
|
s mászó állatokból Micsoda 6–7 000 éves |
| szenzáció lett mikor monda az Úr És imé én |
|
hozok e’ földre özönvizet Pedig hányan |
| válhattak akkor mászó állatig és repeső |
|
állatig hajléktalanná mikor És lőn |
|
eső a földre 40 napig és 40 éjjig most |
|
8 000 000-an valamelyeknek orrokban élő |
|
léleknek lehelleti vala micsoda 1 perces |
|
szenzáció a 6. (vagy 3.) kolumna |
| 3. (vagy 6.) hasábján 1 még 1 hír |
|
1 hír még a többi között alul |
|
Még egy halálhír*
| Te tudod hogy nincs mit nemcsak tenni mondani |
|
sincs nincs mit nincs nincs és mégis mondani |
| kell valamit hacsak annyit is hogy nem |
|
nincs mit mondani te tudod hiszen Ha |
| tudtál volna ha lett volna mit ha lett volna még |
|
emberi szó ha lett volna még tett |
| más tett mint ez a már-nem-emberi tett ez a |
|
megbocsájthatatlanul illetéktelen |
| beleszólás abba ami már nem a mi dolgunk |
|
ha lett volna még beleszólnivalód |
| abba ami még a te dolgod a mi dolgunk Te |
|
tudod hogy nincs nincs nincs mit mondani |
| de mégis mondani kell valamit mert ha nem ha |
|
nem mondunk valamit akkor nem marad |
| más csak ez az illetéktelen tett ez a már-nem- |
|
a-mi-tettünk Ha már nincs mit tennünk |
| akkor mondani kell valamit mert ha már nincs |
|
mit mondani akkor tennünk kell akkor ezt |
| kell tennünk Ha nincs mit mondani akkor ezt kell |
|
elmondani ezt a nincs-mit-mondani-t |
| Hányszor mondtad el az én szavaimmal Hányszor |
|
hallhattam a te hangodon ezt a nem-el- |
| mondani-való hírt (ezt a Halálhírt) ezt a régit |
|
(ezt az újat) Mondjuk hogy Tünemény |
| Tünemény és Ifjúság Szerelem és Elektro- |
|
sokk Romeo Cipolla Száguldás a Fél- |
| halálba és Egész Élet Sansebastian és Isten- |
|
hátamögött Szuicid Alkat semmit te tudod |
| Zolikám hogy semmit nem lehet mondani csak azt |
|
hogy nincs mit mondani nincs mit mondani |
|
Példa*
Talán Signorelli, a cortonai volt az egyetlen, aki valaha is komolyan vette a
feltámadást, a test szerintit. Vagy éppen ő nem vette komolyan. Nézőpont kérdése. Nem
komolyan a hit szempontjából. Annál komolyabban a tudás szempontjából. Nézzük
meg, gondolta (s van-e ennél fontosabb emberi gondolat?): milyen volna,
ha igaz volna? Ha megpróbálnánk a jelképet képre váltani, a „porból levél
– porrá leszesz” reciprok egyenletével. Ha már el kell képzelni, hát képzeljük el
valóságosan. Tegyük ki kölcsönösen a képzeletet a valóság próbájának, és a valóságot
a képzelet próbájának. A szárnyas angyalok tehát megfújják a trombitákat (amelyeken
piros keresztes fehér lobogókat lenget a szél) – úgy, ahogy a trombitákat fújni kell:
egyik kezükkel szájukhoz igazítva a mundstücköt, a másikkal
a hosszú tölcsért emelve. Mintha egy kéttagú égi combo szolgáltatná a zenét – annyi haláltánc után ehhez az élettánchoz. A trombitaszóra pedig kezdenek kikászolódni a testek a földből. Ahogy az
asztalok mellől egyszerre felállnak a táncosok. Ki-ki a maga módján. Mozdulni kezd
a sár. Mindenütt megnyílik a föld. Kifakad, mint a kelés. Vagy meghasad, mint a
túlérett gyümölcs. Micsoda erózió! maghasadás! micsoda felszabaduló energiák.
Nyakig, mellig, kötésig még a földben, önön feltámadásuk árokpartjába kapaszkodva
vonszolják fel tagjaikat a napvilágra. Nekifeszül a kar, a láb. A mélységből tornásszák
fel betemetett tagjaikat? vagy most tapasztanak húst magukra a csontok? Akik már
feljutottak, diadalmasan szegik újra talpuk alá a földet, amely egykor maga alá tiporta
őket. Hatalmasat nyújtóznak, mint egy rossz (vagy jó?) álom után. Az első mozdulatok.
Az első lélegzetvételek. Az első kapcsolatok másokkal. Az első segítségért nyúló kezek.
Az első segítséget nyújtó kezek. A hálásan égreemelt karok. Az előre nézők és a
visszabámulók. Az angyali művön magasbaemelt fővel ámuló szemek. S a kialakuló
csoportozatok. Az ölelésre táruló karok. S a mellen összefonódó karok. De mi kezdődik
újra most? Miféle tánc? A mámorosan libbenőké? A lázadásra készülőké? A
magányosan szemlélődőké? A tanácstalanul összeborulóké? Már láthatóan kötődnek
a titkos szövetségek a teremtés emberi módon való továbbfolytatására. Mindenesetre:
akárki megláthatja itt (itt láthatja meg igazán): az ember semmit sem várhat kívülről:
újjászületése is csak a saját irtózatos erőfeszítésének gyümölcse lehet. Ha volna
feltámadás, csakis olyan lehetne, amilyennek a cortonai Signorelli mutatja. Íme,
előttünk a példa. Mi volna, ha egyszer megpróbálnánk követni? |
Hommage à Tiziano
Giambellino egyik Madonnája előtt váratlanul eszébe jutott valami, ami azóta se jutott soha az eszébe. Gyerekkori játszópajtása (nagyon kedves fiú volt), mikor évekkel később újra találkoztak, azt mesélte, hogy társaival egyszer belevizeltek a lányokba a bordélyban. Micsoda röhögés volt! És azt a szentségelést! A következő kép előtt (talán az Égi és földi szerelem – Tizián) már nem akarta, hogy bármi is az eszébe jusson. Csak töltse el mindenestül az előtte álló valóság, a teljes valóság és csakis a valóság: vagyis: a színek egy vásznon. Semmi, ami „mögötte” van. (A vászonnak, vagy saját magának.) Mégse tudta elnyomni magában a színek mögött felrémlő kéz képét, amely a színeket felrakta egykor, s a kézhez tartozó elmaradhatatlan tartozékokét, köztük a kezet irányító fejét se, aminek az a természete, hogy mindig eszébe jut valami. És hiába, erre mégis eszébe jutott, hogy vajon a festőnek is eszébe jutott-e valami hasonló, mikor épp ezt az aranyló árnyékot kente oda az ujjával (mert a hagyomány szerint leginkább puszta kézzel dolgozott)? Saját magáról, vagy az egykori játszópajtásáról? |
Két Carpaccio-reprodukció
»Az Ararát-hegy tízezer megfeszítettje« (részlet)
| Hogy miért épp ezek a lovasok? |
| S mért nem inkább a…? Rá van írva: (részlet); |
| és bennük tündököl fel a festészet, |
| a szín-robbanássá alakitott |
|
| nap-energia. Nyíltan szembenéznek |
| a hóhérok. Turbán és arc ragyog. |
| S a lovak. Sörények és tomporok. |
| Mintha a festő feléje se nézett |
|
| volna képe nagyobb, felső felének |
| (amit itt most én is eltakarok). |
| S hol, mint monochrom statisztéria, |
|
| szín- s névtelen a fákra kiszögezve |
| szerteszét himbálózva lóg az – A- |
| rarát-hegy tízezer megfeszítettje. |
|
|
»Szent Orsolya mártíriuma« (részlet)
| Mi ez? A festő eltévelyedése? |
| Vagy a festészeté? Ez a gyönyör, |
| mely perverz módon épp ott tündököl, |
| ahol elundorodva abba kéne |
|
| hagynia, szökve a festés elől, |
| s rázuhanni eldobott ecsetére? |
| De nem. A hóhér pompás fenekére |
| a pompás nadrág pompásan feszül, |
|
| akár manapság egy igazi „blue jeans”.
|
| A festő szemében egy csöppnyi bú sincs, |
| míg biztos kézzel rátalál az átvitt |
|
| értelmű legkecsesebb mozdulatra, |
| mellyel elegáns hőse lenyilazza |
| közvetlen közelből a szűzi mártírt. |
|
|
|
Hajnal
Gellért Károly »Hemingway« című fa-reliefje alá
| (Nagy zsúfolt aréna a felkelő nap |
| Amelyre most robog ki a bika) |
|
| Békét kell kötni egyszer a bikával |
| Az ifjúság vére már elvirágzott |
| A porondon Vágtatva ellobog |
| A banderrillák vad pillanata |
| Egyszer békét kell kötni a bikával |
| Mielőtt felöklel és eltipor |
| Nem csalhatjuk többé őt se magunkat |
| A muleták mind Veronika-kendők |
| Régen vérre ment Most életre megy |
| Két éle van már kezünkben a kardnak |
| A bikával békét kell kötni egyszer |
| Delelő nap a nagy üres aréna |
|
| (Nagy zsúfolt aréna a felkelő nap |
| Amelyre most robog ki a bika) |
|
|
Tény
Ment az utcán. Mint mindig és mindenkinek, mindenféle jutott az eszébe.
Mindenféle, ami (ből? helyett? mintájára?) az írók belső monológot szoktak
csinálni. De most nem volt kedve hozzá, hogy csináljon. Majd elfeledtük, (pedig
nem feledhető el), hogy épp most jött ki a Galleria Borgheseből. Lehet, hogy a
festészet külső monológ? Külső monológjába burkolózva
sodortatta néma belső monológját a körötte tolongó többi néma belső monológ
között. Amelyek szinte súrolták egymást. De nem vették észre. Pedig szinte
láthatóan töltötték ki a valóban látható külső alakokat. Mint a zárt epruvettákban
gomolygó kémiai reakciók. De nem vett róluk tudomást. Mint ahogy a magáéról se.
A magáéról éppúgy nem, mint a többiekéről. Miért is kellene magáról többet tudnia,
mint másokról? Vagy másokról többet, mint magáról? Tény az, s ez épp elég, hogy
Ment tovább az utcán |
Szümpozion/1
| se mások feneketlen bendők |
| nemcsak vitamint s albumint |
|
| falunk folyton de kínt de színt |
| és szót és múltat és jövendőt |
| és remegést és eleven hőt |
|
| mindig csak a másikba férünk |
|
| egymást mind egymásra itéljük |
| mindig csak a másikból élünk |
|
|
Szümpozion/2
| Az almában paradicsomban narancsban |
| nemcsak cukrot vitamint és szénhidrátot fogyasztunk |
| színt is és formát is és tapintást és állagot |
| édeset és pirosat és gömbölyűt |
| és simát vagy barázdáltat vagy rücsköset |
| és pépeset vagy hasadót vagy rostosat |
| a táplálék se csak a testünket táplálja |
| az alma a narancs a paradicsom se csak |
| alma narancs és paradicsom |
| a testünk se csak a testünk |
|
Egy kis matematika
|
mintha nem is történne semmi |
|
a történés mindig egyforma |
|
csak a fejleményei különbözők |
| nő nő nő a kiszámíthatatlan |
|
plusz vagy mínusz n-edik tagig |
|
minden végtelen kicsi történés |
|
Seb és kés
A kés és a seb viszonya változó. A seb vérzik. A kés bevéreződik. A seb
sajog. A kés kicsorbul. A seb fájva emlékezik a késre. A kés nem emlékezik a sebre.
A seb beheged. A kés sebe tartós. Egyszer a seb is elfeledi a kést. A késnek nincs mit
felednie. A kés gyönyört lel a sebben, mint a kinyíló testben. A seb is gyönyörét lelheti
a késben, mint a beléhatoló testben. A seb irtózik a késtől. A kés is irtózhat a sebtől.
Vannak, akik a sebtől irtóznak. Vannak, akik a késtől. Van, aki mindakettőtől. A seb
szeretheti is a kést. A kés is szeretheti a sebet. Megeshet, hogy a kés úgy sajog, mint a
seb. Megeshet, hogy a seb oly érzéketlen, mint a kés. A seb előbb-utóbb begyógyul. A
kés beletörhet a sebbe. A kés sokszor mondja azt: Én vagyok a Seb. Egyszer a seb is azt
mondhatja: Én vagyok a Kés. A seb és a kés viszonya változó. Csak egy változatlan.
Hogy van seb és van kés. A kés a seb kése. A seb a kés sebe. Nem lehetnek meg egymás
nélkül. |
Virágnyelvek
| Virág (flos, anthos), korlátolt növekedésű, |
| szaporodásra (reprodukcióra) módosult rövid |
[TERMÉSZETTUDOMÁNYI LEXIKON] |
|
|
| Virágnyelv, a gondolatoknak és érzelmeknek
|
| virágok által való képletes kifejezése. |
|
|
Téged megzavar, édes, hogy körülötted a kertben |
száz- meg száz fajtán nyüzsg a virágsokaság: |
annyi nevet hallasz! s mindig kiszorítja füledből |
azt, amit ismersz már, új s idegenszavu név. |
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – |
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – |
Mert valamennyi növény szent törvényt hirdet előtted |
s mind tisztább hangon szól valamennyi virág. |
[GOETHE: A NÖVÉNYEK ÁTVÁLTOZÁSA] |
|
„LEGÚJABB ÉS LEGTELJESEBB…” (1888) |
„A virágok jelentésének teljes megfejtése ” |
„A szerelem és a barátság tolmácsa ” |
„A növények átváltozása” (szavakká) |
A jelentő átváltozása jelentéssé |
|
| Amit a költő mond a virágokról: |
|
|
|
| Amit a virágokról mondanak a költőnek: |
| Liliom! Nincs is! De a te |
| Versedben, mint gyónó Leányok |
| Most is borzongnak e virágok! |
|
| Mást, csak e hülye Orgonákat |
| S Nimfák szirupos köpetét, |
|
|
|
|
(„mit mondanak a virágok”)
|
| Szeretlek, mint ember szerethet, |
| S mégis kerüllek tégedet, |
| Mert egy szép nő szivünknek angyal |
|
|
|
|
|
| Ott van, ahol téged látlak, |
|
|
|
| Oh ne hagyjuk el mi ketten |
| s egymás hü karjába dőlve |
|
|
|
| Minden virágnak, minden kis füszálnak |
| Int a napból, ha több nem: egy sugár. |
| Oh szerelem, te szivek napja, szivem |
| Egy sugárt tőled csak hiába vár? |
|
|
|
| Szép virág az égő szerelem, |
| Piros, miként ajkad, kedvesem, |
| Hej, de annyi mézet nem terem, |
| Mint piczi szád, édes kedvesem! |
|
|
|
| Életem borongó, puszta és hideg, |
| Nekem kisem kell s én sem senkinek; |
| Ezernyi seb van az én lelkemen: |
| Megcsalt barátság, gúnyolt szerelem. |
|
|
|
| Mi is ma már a sziv szerelme? |
| Nem szenvedély, csak lázas álom, |
| Multával egyben elfeledve, |
| Hogy újra kezdjük könnyü áron. |
|
|
|
| Ne tárd fel a világ előtt |
| Boldog az, ki itt a földön |
|
|
|
| Éjjel-nappal rád gondolok, |
| Fáj a szivem, majd meghalok, |
| Testem, lelkem mind oly szegény, |
| Meghalt bennem minden remény. |
|
|
|
| Keblem sokáig tépte bánat, |
| De most boldogsággal betelt; |
| Te alkottál – forró szerelmem – |
| Szép múlt fölé egy szebb jelent! |
|
|
|
| Láttalak meg legelsőben – |
| Mindörökre szent előttem. |
|
|
|
| Leng elébem gyermekarcod, |
| Mintha látnék nyilt eget, |
| A vérem forr, a fejem zúg, |
| Hü szemed hogy rám nevet. |
|
|
|
| Hej régen volt… azóta már |
|
|
|
|
|
|
|
| Angyal, ki a mennyből jössz, |
|
|
|
| Ha nem látlak téged boldogan, |
| Azért, hogy a szivemnek gyásza van, |
| S ne tudd meg soha, édes angyalom, |
| Hogy a halál könnyü nagyon, |
|
S hogy oly nehéz az élet! |
|
|
|
| Ablakomon ide szürkül be az ég, |
| Kérdem tőle: leszek-e én boldog még? |
| Őszi eső hull szomorún, csendesen, |
| Minden cseppje azt susogja: „sohasem” |
|
|
|
| Féld az istent, szeresd a dalt, |
| Isten emel, dal vigasztal, |
|
|
|
| Álmaimban gyakran látogatsz meg, |
| Életemnek legszebb álma te! |
| Onnan van, mert rajzolásit elmém |
| Minden este véled végzi be! |
|
|
|
| Hamis a te szép szemednek csillaga, |
| Égető láng, lobogó láng sugara, |
| Megégetted vele az én lelkemet, |
| De azért én áldom a te szép szemed! |
|
|
|
| Nem való vagy énhozzám te, |
| Oly csapodárt nem szerethet |
|
|
|
| Látnád szivemet, mint vérzik érted! |
| Ugy zajog keblemben; nem nyughatom, |
| Nincsenek könnyeim: nem sirhatom |
|
|
|
| Dalolj leány, szép éneked |
| Lám hangodból lelkemben is |
| Olyan sok szép virág fakad. |
| (Im, a Poklok Százada ez!) |
|
|
|
még újabb és még teljesebb…
Kisérlet egy új Linné-rendszer felállítására |
A békés együttélés modellje |
A szavak átváltozása (növényekké) |
A jelentés átváltozása jelentővé |
| rózsa csak rózsa csak rózsa |
|
|
|
| Miért dalolnátok, költők, a rózsát |
| Verseitek virágozzák a rózsát! |
| Jaj, Rózsa, Vizililiom, Nárcisz |
|
|
|
| Közönséges borostyán időskori alakja |
| Aprólevelű örökzöld borbolya |
| Keskenylevelű örökzöld borbolya |
| Legyezőlevelű japán juhar |
| Mirtuszlevelű gyöngyvessző |
| Fehérhajtású hemlockfenyő |
| Aranyos oregoni hamisciprus |
|
|
|
| (Mahonia Aquifolium Nutt.) |
| (Hedera Helix L. Arborescens) |
| (Hedera Helix Arborescens) |
| (Berberis Verniculosa Hewls.) |
| (Berberis Gagneparini Schn.) |
| (Elaeagus Augustifolia L.) |
| (Hydrangea Aspera Sargentiana Red.) |
| (Spiraea Thunbergi Sieb.) |
| (Sterlin – Narciss – Madrigál – |
| Virgo – Chrysler Imperial) |
| (Paliunus Spiraea Christi Mill. ) |
| (Crateaugus S. Macracantha Eggl.) |
| (Taxus Bacc. Adpressa Carr.) |
| (Torreya California Torr.) |
| (Taxus B. Fastigieta Laud.) |
| (Xanthoxylum Americanum Mill.) |
| (Chaenomeles Superba Rehc.) |
| (Kolkwitzia Amabilis Grähn.) |
| (Sequioadendron Giganteum Bucc.) |
| (Pinus Wellichiana Jacks.) |
| (Cunninghonia Concoleata Hook.) |
| (Tsuga Canadiensis Carr.) |
| (Pseudotsuga M. Glauca Franco) |
| (Betula V. Youngii Schn.) |
| (Eagus Silvatia Tricolor) |
| (Eranymus Fortunei Coloratus) |
| (Buddleia D. Ile de France) |
| (Tilia Tormentosa Munch.) |
| (Forsythia Suspensa Vahl.) |
| (Laburum Anagiroides Med.) |
| (Chameacyparis Laws. Stewarti.) |
| (Delphynium Cultorum Voss.) |
| (Lavandula Augustifolia Mill.) |
| (Thujopsis Dolabrata S. Z.) |
| (Magnolia Stellata S. Z.) |
| (Buxus Sempervivens Arborescens L.) |
| (Quercus Robur Pyramidalis) |
| (Potentilla Fonticosa C.) |
| (Catinus Coggygria Scop.) |
| (Lupinus Polyplylleus Lindl.) |
|
|
|
| (s a névtelenek kelettől nyugatig
|
|
nyugattól keletig a megnevezhetetlenek) |
|
|
|
Két miniatúra
| A selyemfenyőn harsogva ütközik ki a fiatal |
| Megindító és tüntető újdonsággal az ágvégeken |
| Mintha nem tartozna a többihez |
| Aztán beárnyékolják a lombhullató fák |
|
| S mire legombolyodik róla a hó |
| És körül újra felröppennek a fákra a levelek |
| Ki mondja meg melyik volt a régi s melyik az új |
| Nincs más csak az örök örökzöld |
| Az örökké növekvő múlt vagy az örökké növekvő jövő |
| (Míg a fiatal tűlevelek idei zöldje újra ki nem |
|
ütközik harsogva a selyemfenyőn) |
|
|
|
„Nem?… nem?… nem?… nem?…” |
|
Újra meg újra. Kérdezi? Mondja? Hitetlenül? |
|
Lelkifurdalást érzek, hogy nem voltam ott. |
|
Hát persze, hogy ott kellett volna lennem. |
|
„Nem?… nem?… Lager Heidenau… nem?… |
| Bortól 120 kilométerre… nem?…” |
|
Nem. Úgy néz rám, mint akitől elvettek valamit. |
|
Elvettem tőle az én ottlétemet. |
|
„Vácra vonultunk be… nem?… onnan vittek |
| Lavocsniba… nem?… aztán Erdély… nem?… |
| Csíkszereda… Csíkszentmárton… Csíksomlyó… |
| nem?… megint fel, Rahó… nem?…” |
|
Tudom, mindig is tudtam, hogy ott kellett volna |
|
„Hát akkor ugye Wels?… nem?… Birkenau?… |
|
Nem! nem! nem! Most már menekülök tőle. El- |
| vettem tőle valamit. Félek, hogy vissza kell adnom. |
|
Neki, vagy mindenkinek. Félek, hogy egyszerre |
| csak mégis ott találom magam. Harminchárom évvel |
| ezelőtt? Vagy még csak ezután? Vagy most? |
|
A XX. századból épp egy harmad telt el azóta. |
|
De ő a magáéból csak a Golgotát őrzi. |
|
Egész életéből csak az él benne, amikor nem élt. |
|
Nem az első csókra emlékszik. |
|
Nem is arra, hogy tegnap hol volt, hol nem volt. |
|
amikor elhitették vele, hogy halott. |
|
A megsemmisítő táborok örökös tagja. |
|
Akit tökéletesebben megsemmisítettek, |
|
mint a megsemmisítetteket. |
|
|
Történelmen kívül
| Ki megy a mozgólépcsőn lefelé? |
| Ki megy a mozgólépcsőn fölfelé? |
|
| Egy sírás megy a mozgólépcsőn lefelé |
| (Ki megy a mozgólépcsőn fölfelé?) |
| Egy lány megy a mozgólépcsőn lefelé |
| Egy kézbe rejtett arc megy a mozgólépcsőn lefelé |
|
| Egy arcot rejtő kéz megy a mozgólépcsőn lefelé |
| (Mi megy a mozgólépcsőn fölfelé? |
| Egy szem amely látja az arcot rejtő kezet |
| Egy szem amely nem látja a kézbe rejtett arcot) |
|
| Mi megy a mozgólépcsőn lefelé? |
| Valami amitől valakinek sírnia kell |
| Valami amiről senki se fog tudni soha |
| (Se aki a mozgólépcsőn lefelé megy |
| Se aki a mozgólépcsőn fölfelé megy) |
| Valami ami miatt el kell rejteni az arcot |
| (A mozgólépcsőn fölfelé menők elől) |
| Valami ami valakinek mindennél fontosabb |
| S amiről mindenki más tudomást se vesz |
| (Se aki fölfelé megy a mozgólépcsőn |
| Se aki lefelé megy a mozgólépcsőn) |
| (Ki megy a mozgólépcsőn fölfelé? |
| Ez más kérdés amit most ne is firtassunk |
| Elég annyi hogy az aki tudni szeretné |
| Ki megy a mozgólépcsőn lefelé) |
|
| Egy lány sír a mozgólépcsőn lefelé |
| Mért sír a lány a mozgólépcsőn lefelé? |
| Senki se tudja és senki se fogja tudni |
| Pedig ez a történelem mindenkori igazi kérdése |
| Amit sose tesz föl magának a történelem |
|
| A metró Deák téri állomásán |
|
|
Szilveszteri könyv-köszönő*
|
AZ »ETRUSZKO-KORINTHOSI VÁZAFESTÉSZET« SZERZŐJÉNEK (KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A 247. L. 59. JEGYZETÉRE)
| Jancsikám, művedre s a (halhatatlan- |
| ság-igérő – nékem-e? vagy neked? majd |
| elválik!) JEGYZETre a léha lantos |
|
| mást mit is nyújthatna szerény hommage-ul? |
| (kívül emlékén ama régi fénynek, |
| ifju arcunk mely beragyogta egy nap |
|
| hol Tanítvány volt, ki ma, íme, Mester?) |
| Pyxis, skyphos, amphora, omphalos-tál, |
|
deinos és kylix, alabastron, olpé,
|
|
| egyre-másra csak befogadja mind a |
| sapphicum karcsú keverő-edénye |
| (értse csak dolgát a serény korongos!), |
|
|
Foeli festő (vagy, ha netán AMYXé |
| volna – Isten ments! – a helyes megoldás: |
|
Mingor) és a Masch’ra Umana-izmus – |
|
| Szembe fú egyszerre megint az Atlant |
| nagy kratérjából süvitő fagyos szél, |
| mint mikor hívott a Nouveau Musée-be |
|
| holmi cseprő vers-faragás helyett a |
| Nagy Tudást kísértve – mi újra verset |
| szült csak, mert: Így lesz kutatásuk önma- |
|
| mint a Mester mondja, ki oly igen bölcs. |
| Hát fogadd jó szívvel e tiszta szívvel |
| s borral is telt, arc-alakúra formált |
|
|
|
Egyperces novella a Regényről*
|
Kurtág György zeneszerzőnek
Örkény István írónak
Tandori Dezső költőnek
és X. Y. szobrásznak
A vezető folyóirat vezető helyen közölte a Regényről szóló tanulmányt.
A következő számban a fiatal költő-generáció hagyományt és újítást
szerencsésen vegyítő vezéralakja versciklusban fűzött széljegyzeteket a Regényhez,
egy-egy szonettel játszva változatokat minden fejezetére.
A koncert-műsorok már jelezték a nemzetközi hírű fiatal komponista
elektronikus gongra, két zongorára és harangra írt új szerzeményének ősbemutatóját, „Regény-parafrázis” címmel.
Az újonnan megnyílt Kis Galéria első kiállítását egyetlen különös műanyag-plasztika képezte: hatalmas fej, középen félbevágott és enyhén egymással
szembeforduló félarccal: „A Regény arcai”.
Az olvasók azonban hiába keresték a Regényt a könyvesboltokban. Sehol
sem tudtak róla. Az elárusítók udvarias tanácstalansággal tárták szét karjukat.
Olvasták hát a Regényről szóló értekezést.
Borzongtak a Regényről írt versek fölött.
Izgatottan várták a Regényre készült zenei parafrázis megszólalását.
Ámulva álltak a Kis Galériában a Regény rájuknéző kettős arca előtt.
(Elolvassák ezt a Regényről szóló Egypercest is.)
És lassan már nem is tudják, olvasták-e voltaképpen a Regényt vagy sem.
De talán már nem is kell olvasni.
Talán meg se kellett írni.
Lehet, hogy meg se írták?!
|
Egy karton »Gauloises Bleus«-re
| foglalt helyet (ne vedd zokon, |
| ha emlékszem rá, Zolikám) |
|
| Jó öreg, jó magyar (s okos) |
| „népi költőnek” mi dukál? |
| Cifra szűr? faragott fokos? |
| vagy egy koszorú Caporal? |
| vagy miniszterlátta babér? |
| Jó nekünk, tudjuk, Zolikám, |
| e Párizs látta kék dohány. |
|
|
A Föld túlsó felén (2)*
| Sötétből a sötétbe indulunk |
| Fölöttünk összeér két éjszaka |
| Műszereink mint a költöző madarak |
| Tudják amit mi nem tudunk |
|
(A bordo de un avión de IBERIA entre Madrid y la Habana. Febrero 6/77) |
|
|
Siete, cseng az ébresztő, siete. |
| A fároszból még freccsen szét ütőér- |
| lüktetéssel a homályba lökött fény. |
| Kelek (ahogy a rím várja) sietve. |
|
| Felsejlik a hiperbola öbölnél |
| Világ fókusza, még lentről derengve, |
| s míg mintha minden merően Keletre |
| szegezve nézné, (nem sietve) fölkél. |
|
| Fölkel itt is pontosan tudhatóan, |
| kissé késve, de annál hóditóbban, |
| a föld túlsó felén is újra fölkel, |
|
| aminek föl kell kelnie. Vagyis: |
| az elkerülhetetlen üri közhely, |
| a billióéves óriási giccs. |
|
|
(A Hotel Habana Libre 16. emeleti ablakában. Február 10.) |
|
| A föld kelyhében forr a tenger? |
| A tenger kelyhén ring a föld? |
|
| A tengertelenből a tenger |
| Mindnyájunkból hiányzik valami |
| És világ nyomorékai vagyunk |
|
(Varadero. Playa Internacional. Február 13.) |
|
A szent fa vagy a relativitás
| a ceiba-fának áldoznak itt |
|
|
aminek nálunk még neve sincsen |
|
|
egyedül áll szemben önmagával |
|
|
| A tenger mint a spanyol nyelvben kétnemű |
| A világ legnagyobb hímnős virága |
| Viharzó szirmai fölött körözünk |
| Részegen zümmögve mint a csöpp darázs |
|
|
Las mil maneras de burlar el bloqueo |
[GARCÍA MÁRQUEZ KÉSZÜLŐ KÖNYVÉNEK CÍME] |
|
Lehet, hogy egyik módja ez. Nemcsak a blokád
kijátszásának. Valami még fondorlatosabb és messzehatóbb cselekedetnek. Lehet, hogy
az általános nyomor kijátszása az általános szegénység által (ha másképp nem lehet),
ez a keserves szükség (ha már elkerülhetetlen), tisztítótűz is, amelyben végre kiég a
jóságunk legbenső szigeteit évezredek óta blokád alatt tartó bírvágy. Amelyet eddig
még sohasem sikerült kijátszanunk. Lehet, hogy az általános nyomort kijátszó általános
szegénység lesz az a csodálatos mikroklíma, amelyben kivirágzanak az általános
gazdagság pálmaligetei. A gazdagság vágya nélkül. Annyi mindent láttunk már. És
annyi mindent nem láttunk még. Lehet. Lehet, hogy ez a szegénység olyan, mint a két
földrész között elvesztett idő, amely a visszaúton megtaláltatik.
(La Habana. Malecón. Február 15.) |
|
[„A Gyönyörök Kertje” – részlet]
| A hárfa keresztjére, feszitettek |
| Húrok szögével átvert Corpusok |
| Húrokra szúrva maguk is hurok |
| Kik a húrok kezében énekelnek |
|
| Lant kulcsai közé gúzsbakötöttek |
| Kiken kis szörnyek farka a hurok |
| Míg húsukba marnak az undokok |
| Testük egyetlen görcsös hangba görbed |
|
| Tekerőlant kerekébe törettek |
| Kiknek testéről letépett tagok |
| Csendítik meg a Triangulumot |
|
| S kiknek bőrén kóták fekélyesednek |
| Hogy a Gyönyörök Kertjébe vetettek |
| Mindig tudják mit kell dalolniok |
|
(Madrid. Prado. Február 18.) |
|
| A tenger vette el a tenger adja vissza |
| az égtájak közt elvesztett időt |
|
| Csomagot csomagot csomagot |
| cipelnek a vállak a karok |
| mert mindig kell még valami |
| és még valami és még valami |
| innen is onnan is amonnan is |
| ennek is annak is amannak is |
| Minden felszállás Tax Free Shop |
| Puerto del Solon az üzletek |
| vegyszerek fűszerek ékszerek |
| csomagok csomagok csomagok |
| még az is még ez is meg az is |
| nem elég cipelni ennyit is |
| még egyet még kettőt még hatot |
| csomagok csomagok csomagok |
| csomagok csomagok csomagok |
| fedik el a tengert a napot |
| csomagok helyére ügyel a szem |
| csomagok neszére figyel a fül |
| földrészek közt és tengeren át |
| nem veszünk nem hozunk semmit se át |
| csak vackaink veszélyes túlsulyát |
| nem is mi megyünk nem is mi jövünk |
| csak amit hozunk csak amit viszünk |
| csak ami vitt és csak ami hozott |
| csomagot csomagot csomagot |
(Budapest-Ferihegy. Február 18.) |
|
|
|