Tükör intarzia

Intarziás velencei empire tükör cseresznyefa-keretben

(de a berakások nemrég állapította meg egy műasztalos

tizenkétféle fából állnak ében szantál tiszafa ciprus

stb valamint háromfajta gyöngyházból)

anyuka

kapta nászajándékba Imre bácsitól

(gazdag ajándék

a szegény rokonnak)

az egész garnitúrával együtt Ebben

néztem magam mikor anyuka eltörte a lábát néztem

hogy milyen is az ember (tíz éves voltam) amikor

az anyja a lábát töri

Kétségbeesésemben azért kicsit

szégyenkezve is mert a lábtörés eléggé közönséges dolog

ha egyben rendkívüli is de közönséges módon rendkívüli

(másokkal szokott megtörténni nem az ember anyjával)

De magamon sehogy se észleltem semmi rendkívülit

akárhogy bámészkodtam éppen olyan voltam mint máskor

s ez külön megrendített és még mélyebben elszomorított

(éppen azzal ami számomra mégiscsak vigasztaló volt benne)

Még szabályszerűnek és önmagával azonosnak hittem akkor

a létet mint egy matematikai képletet vagy egy műalkotást

ha megváltozik bennük valami mindennek meg kell változnia

De az én arcom változatlan volt

(mindazzal ami tetszett

benne és amivel sosem tudtam kibékülni)

Azt pedig honnan

is tudhattam volna (ha sejtettem is) hogy mégiscsak minden

megváltozott anyuka súlyokkal kifeszített lába a kórházi ágy vasán

meg az én megszokott arcom a tükörben

mégiscsak az élet

újrarendezett egyenletének ismeretlenei voltak

Most itt áll (a tükör) Mari szobájában kétoldalt a két vitrinnel

csak most nem kristály-vázák és Zsolnay-porcelánok állnak

bennük mint akkor áttetsző üveg mögött hanem függönnyel

eltakarva (mint ami rejteni? vagy rejtegetni? való)

felhalmozott kéziratok levelezés kivágatok képek kincsek kacatok

pályánk sikereinek és kudarcainak egyformán rémítő csődtömege

a majdani hagyaték amelyből oly pontosan rekonstruálhatják

azt ami sohasem volt úgy

Nézem magam anyuka tükrében

(hogy milyen is a gyerek ha már ötven éves elmúlt és

se apja se anyja)

és meg vagyok rendülve hogy ugyanolyan

vagyok (nem mint amilyen voltam) amilyen most vagyok

most is vagyok vagyok

Mind olyanok vagyunk minden pillanatunk olyan

mint az arc a tükörben

látni bár nincs és soha többé

nem lesz

csak a tükör van csak a tükrök tükreinek

mindent elnyelő diluviális tengermélyei

naponta elmerülő örökre fölhozhatatlan arcaink

hajóroncsnyi csontvázaival kavicsaival kincseivel kacatjaival