Őrségi kollázs
| kakukkfű közt elszórva enciánok |
| szerelmesen egymáson fekszenek |
| az ember-nem-bolygatta rétegek |
| köztük a folytonos idő szivárog |
|
| nem oszlik történet előtti és |
| történeti vagy azutániéra |
|
|
|
„Az eolikus összlet CaCO3-ban igen szegény, de ez a tény még nem zárja ki a keletkezett vályog anyagának a löszkőzethez való tartozását…
Az áttelepítés felgyorsulása nem a hideg periódusokban, hanem az inter- (stadiális és glaciális) -ekben következett be…”
(Miholics József: Alsó-Őrség földtörténeti vázlata)
|
| hússzínűen a hűsevő harmatfű (drosera)
|
| a tőzegmoha sűrűjén tenyész |
|
| a keresztespókokban milliárdszor |
| reprodukálódik a sav-spirál-sor |
|
| az ember valameddig dupla lábon |
| inog a tőzegmoha-lepte lápon |
| megtaposva a süppedő időt |
|
| mely megállíthatatlanul szivárog |
|
| kakukkfű közt elszórva enciánok |
|
|
|
|
„Tekintetes Kiküldöttség! Kegyes Uraink!
A Méltóságos Uraságunk nem az ellene beadott alázatos Instanciánknak meg tzáfolására felelt a Tekintetes Kiküldöttségnek, hanem más vádokkal terhelni igyekszik bennünket. Ugyanis: 10. Hogy a mi régi eleink kik voltak és mit tselekedtek minden igazságos ügyünkben azzal elnyomni akar, az ellenünk folytatott Decimalis perben is azzal akart nyomni, s most azzal igyekszik. Elég az, hogy az ő el nyomatásuk előtt kik voltak és hogyha voltak-e rebelések vagy
sem? Ha a szükség kívánja még most is megmutathatjuk . . . . . .
20 Hogy serbinusok (mely nevezetet mi nem értünk) a pénzt öszve szedik, a szegénységet sarulják… És igy, ha nyomorúságos ügyünkben panaszolkodunk és magunkat
oltalmazzuk, alázatossan könyörgönk, hogy az ne magyaráztassék oly rosszra vagy pedig ippen
támodásra, – melly a legméllyebb alázatossággal tett kinyilatkoztatásunkat hasonlóképpen fel küldetné
könyörögvén, a legnagyobb tisztelettel és alázatossággal maradunk a Tekintetes Kiküldöttségnek, s Kegyes Urainknak legalázatosabb szolgái
Az Eörséghi szegény adózók közönségessen.”
|
|
MŰEMLÉK
veleméri szeren ewerseghi őrtoronyként emelkedő
GÓTIKUS TEMPLOM
szerény kis végvári gótika enyhén elrajzolt csúcsívekkel
ÉPÜLT A XIII. SZÁZAD VÉGÉN
Nagy Lajos ősiség kilenced Márk Krónikája aztán Mária Kis Károly Nápolyi Lajos szomorú anarchiája
BELSŐ FALKÉPEIT
Omines Santi orata pro me Joannem Aquilam pictorem
AQUILA JÁNOS FESTETTE
Bölcsekköve Sasfészek Őrtorony Őrségi Őrség Embertornya Istentornya Festészettornya Aquila hű névutódja ama másiknak a bibliafordító prozelitának Akhilászhágernek (l. Origenész,  )
1377-BEN
Mária térden állva mered pulpitusán a kinyitott Bibliára Magnificat Anima mea Dominum
Et ex (elmosódott) Szent János In principio (olvashatatlan) Szent Márk
Initium Evangeli (lekopott) Ravennai alabástrom-ablakok között a Fény Hangcsó-i
szantálfaoszlopok között az Illat Paestumi nyitott portikuszok között a Tér A dombtetőkön és a
tengerpartokon az erdőszéleken és a sziklacsúcsokon mindenütt szent csapdákat állítottak az időnek
amely mindnyájunkat csapdájába ejt s aztán újabb csapdákat a régi csapdáknak csuka fogta róka róka
fogta csuka a fejemen egy koppanás szaladj te is pajtás és így tovább és így tovább de meddig
HELYREÁLLÍTOTTA AZ ORSZÁGOS MŰEMLÉKFELÜGYELŐSÉG 1966-BAN
|
Jössz enni? Csak még ezt a mondatot befejezem A holdfényben cikázik a kis gyalogút meg fog halni akárcsak a sztrádák nagy geometriája légifelvételről Meg fog pedig csak fű a fű között letaposott fű a sarjadó fű között mégis út meg fog halni Milyen szép alkotmány egy ilyen hidacska nyírfaágak vagy vastraverzek mindegy milyen gyönyörű
ahogy az emberi dolgok évezredeken át őrzik egykor kitalált s talán nagyon is esetleges alakjukat meg fog halni ez a bürü a patakon vagy a Brooklyni híd Talán már meg
is Mit eszünk ma nem mindegy hogy itt vagyok vagy ott? persze
mindennap ugyanaz a „napi különlegességünk” Vasi Aprópecsenye Őrségi Gazdászsült meg
fog halni A hold mintha minden eddig belesürített metafora atomenergiáját egyszerre
szabadítaná rá a rétre Itt mész mellettem a holdfényben halni mellettem mész
éppen én mellettem és éppen én mellém fogsz lefeküdni Mindenki minden este lefekszik mindennap
újra derékszöget alkotunk önmagunkkal meg fog halni nem alkot többé derékszöget
önmagával se párhuzamost egy másik testtel se meg fog halni A holdfény a rét a
gyalogút a lengő verőce a kulcs az ajtó a sötét a villanykapcsoló az ócska szentkép (de mégiscsak így
is a mindig újratermelődő emberi szenvedés egyenlete) a falon a levetett ruhák a nyitott ablakban a
fenyő kísértete és mindezeknek a neve agyamban minden nyelvtani illeszkedésével együtt meg fog halni az ágy az ágy az ágy |
|
Igen, oly csodatévő az idő De ő az idővel tett csodát Nem hagyta nyomtalanul
elrepülni a 6 óra 5 perc tizenkét másodpercet nyáralkonyatkor mikor csillag szikrázik a zöld űrbe fenn sem a délutánt mikor a méhdongás csitulva rebben és a bokrok zizegése ködbe vész vagy ősszel egy lehulló levélnek az ágtól a földig
tartó hosszú történetét Azokat a perceket amikor a távoli harangszó csönddé mered a dombok fölött és zöld esti köd kel a tájon A téridőnek azt az ismeretlen kilencedik vagy
tizenkilencedik dimenzióját amelyben a nap és a hold állása (magányosan süt a délutáni nap
égen fehéren hanyatlik a hold) fénye köde foltja földközele földtávola meg a növények
sarjadásának és hervadásának parabolája meg az állatok alkalmazkodása és az emberi gesztusok
kifejezhetők egymással egymással helyettesíthetők akár a tömeg és az energia A fenyő csúcsára leszáll
a gólya az alkonyatban kiütközik a színek minden belső rejtett tartaléka a sötétség előtt s igen,
oly csodatévő az idő velünk emberfiakkal is végbeviszi a mindennapos feltámadás csodáját
hogy mi is csodákat tehessünk vele
oly csodatévő az idő
|
| Vége a nyárnak vége a nyárnak vége a nyárnak |
| vége aVége a nyárnak |
nyárnak |
| nyárnakvége aVége a nyárnak |
vége a nyárnak |
| Vége a itt van a |
itt van a |
| itt van aVége a itt van a |
vége a nyárnak |
| Itt van az ősz már vége a nyárnak itt van a kezdet |
| Itt van az ősznek kezdete |
| Itt van az ősznek kezdete |
nyárnak vége |
| nyárnak végeItt van az ősznek kezdete |
a nyárnak |
| Itt van az ősz már itt van a nyárnak vége az ősz már |
| ősz máritt van azVége a |
itt van a vége a nyárnak |
|
|
Kondor Béla két sorozatához
| mindegy ki? haj száj szem |
| és persze fül orr homlok „Goethe-csont” |
| és a többi mindig ugyanaz a nóta |
| a NAGY TÉMA amivel az oly soká |
| sikertelenül kisérletező természet |
| végre „megfogta az isten lábát” |
| s most végtelen változatokat játszik rá |
| (jóideje már maga se tudja mióta |
| idegen-lelkű gépekkel számlálja |
| vagy sugár-mutatójú kobalt-órákkal) |
| a porcoshalaktól eddig a valakiig
|
| tehozzádig vagy énhozzámig |
| haj száj szem és fül orr homlok |
| és „Goethe-csont” és a többi és a többi |
| taraj vagy bóbita vagy sörény vagy micisapka |
| az aki itt ül önmagával szemben |
| az üres vászon tükrében nézve magát |
| míg saját arcából kirajzol rá valaki mást |
| (haj száj szem fül orr homlok „Goethe-csont”) |
| És attól kérdezi hogy lehet |
| hogy épp ez a valaki lettem én |
| hogy épp én lettem ez a nem mindegy |
|
|
| nem az emlékeimet a gondolataimat |
| a sejtelmeimet a képzeteimet |
| a reményeimet az esélyeimet |
| a megbánásaimat a vágyaimat |
| nem négyszázmillió év kódjait |
| nem is e pillanat egyszeri mutációját |
| ahogy csorgatott-ezüst felhők között |
| durva aranyrögökből egyszerre |
| kerek érmévé veretik a hajnali Nap |
| és kifogyhatatlanul önmagára váltja magát |
| a belenéző szem jutalmaként |
| és soha senki nem fogja látni többé |
|
|
|
Fej
|
„Többre becsülöm egy mecklenburgi parasztfiú hátulját, mint Einstein fejét.”
HITLER
|
|
|
„A világegyetemben csak egy van, ami felfoghatatlan: a világ felfoghatósága.”
EINSTEIN
|
|
|
Én lehetőleg a fejeket becsülöm |
|
meg EZT itt amelyikre most írok |
meg a mecklenburgi parasztfiúét is |
mert valamiképpen mindegyik magában foglalhatja a |
|
én? te? ő? vagy hagyod hogy a „történelem”? |
|
a fasizmus fölötti GYŐZELEM |
|
|
|
Kis ballada a fejekről
Kass János kiállítása elé
| Úgy hordjuk a vállunkon mint Atlasz a földet. |
| Mindig nehezebbek vagyunk önnönmagunknál. |
| Magunkban hordjuk a világot melyben lakozunk. |
|
Mindnyájan egyformák vagyunk. |
|
Szem. Világra nyitva vagy magunkra zárva. |
|
Száj. A sarkában vér vagy mosoly. |
|
Ajkak. Köztük kés vagy virág. |
|
Homlok. Mögötte gyöngy vagy rög. |
|
Rend vagy zavar. Fény vagy homály. |
|
| Mindig voltak ma is vannak akik nem szívelik. |
| Nemcsak a másokét. A magukét se. |
| Túl sok minden zsúfolodott belé. |
| Túl homályos. Túl világos. |
| Jobb szeretik az öklüket a lábukat még a hátsófelüket is. |
| Mert könnyebben használható. |
| Mert még ellenőrizhetetlenebb. |
|
Mindnyájan mások vagyunk. |
|
Nyitottak vagy csukottak. |
|
Kiknek kezében fejsze villog. |
|
Kiknek fejébe fejsze vág. |
|
Fényt vagy homályt rejtegetők. |
|
| Az agyag túl röghözkötöttnek |
| Leghívebb mása immár abból kerülhet ki amit maga kitalált. |
| Ne féljünk hát a szintetikus anyag sima semlegességétől. |
| A polesztiroltól amely eltakar. |
| A plexitől amely áttetszik. |
|
Mindnyájan hasonlók vagyunk. |
|
Ha zártak ki is nyithatók. |
|
Ha rabok fölszabadíthatók. |
|
Ha szabadok megkötözhetők. |
|
Ha fényesek elhomályosíthatók. |
|
Ha sötétek is megvilágosíthatók. |
|
AJÁNLÁS
| Herceg tudod jól mit tudunk s mit nem tudunk |
| Hogy egyformák és mások egyszerre vagyunk |
| Az egynemű anyag mely mindig újra más |
| Vér és virág. Kulcs és kötél. Kés és irás. |
|
|
Képmutogató
Szobrok. Vagy képek? Eidosz. Eidólon. Imago. Ikon. Festett vagy
faragott kép. Az ősi tilalom, amelyet mindig
megszegünk. Hogy is tudnánk más(kép) istent teremteni, istent tagadni? a
természetet utánozni vagy pótolni? magunkat megkettőzni? A képek a valóság képzeteire képes képzeletünk valódi képei. |
Tárgyak. Használjuk és egy perc vagy egy emberöltő múltán eldobjuk
őket. De ők túlélnek bennünket. És rajtunk túl folytatódó életükben tovább
sodorják egy részét a mi életünknek is. Őrzik ujjlenyomatunkat a vádló vagy
felmentő századoknak. Nemcsak a kezünk nyomát, amely durván beavatkozott
alaktalan anyagukba. Hanem a képet is, amelyet magunkról lopva beléjük nyomtunk. |
Használjuk és eldobjuk őket. Szemétbe. Lomtárba. Padlásra. Pincébe.
Lejjebb vagy följebb, akárhová. Csak el a mi életünk szintjéről. Már nem érezzük
őket a magunk szintjén. Más szinten akarunk élni. Amíg lehet. |
Aztán egyszercsak kezdenek visszaszállingózni. Felmegyünk értük a
padlásra. Lemegyünk értük a pincébe. Mert van bennük valami belőlünk, amit
magunkban már nem találunk. Ami pedig egyszer mi voltunk. És azok, akik
előttünk jártak. |
Hogy toporzékolt a csikótűzhely, mikor ifjonti hevében kipirosodott,
izzó vasderes szárnyaira véve gyermeki költészetünket. Konyhai Pegazus. De
csak most lett igazán költői, mikor már örökre kihűlt. |
Nyitott ernyő a kályha előtt. Koffer a kredenc mellett. Partvis a gangon.
Kabát a széktámlán. – Anyánk sose jön többé haza, az eső csillogó ajándékaival.
Apánk sose utazik el többé ismeretlen vállalkozásokra. |
Erre a fogasra már sohasem akaszthatjuk többé a kabátunkat. De ott
függ rajt apáink élete. Mint a kikészített bőrök. Apagyilkos életünk trófeái. |
Erről a fogasról soha nem akaszthatjuk le többé a nádkeretbe foglalt
újságot. De mégis a legfrissebb újságot olvassuk le róla. Hogy nincsenek többé
azok, akik lapozták. S hogy a mai újság is ott függ máris egy fogason, örökre
leakaszthatatlanul. |
Ezen a parti padon már sosem fogunk ülni. De ott ül a tudat, hogy ültek
rajta. Hogy rajta ültünk. Hogy fészkelt rajt a csók. És botját maga mellé tette rajt egy percre az öregség. |
Ezen az ágyon, ezek közt a lepedők között már sosem fogunk szeretkezni. De
talán ezen az ágyon fogantunk, ezek között a lepedők között. |
Ez a rádió már soha többé nem sugároz zenét. De örökké sugározza a mi
ámulatunkat, mikor először vezette hozzánk az űrben tévelygő zenét. |
Őserdők bebalzsamozott múmiái. Nagyvárosi fák. Aszfalt-televényű fák.
Vasgyökerű fák. Plakát-kérgű fák. „Üllői úti fák – Ti voltatok az ifjuság”? Már akkor?
Mindig az az ifjúság, ami volt? Amit kivágott az idő? |
Ki ült erre a székre a fényképész lencséje elé? ki támaszkodott ehhez a
műtermi oszlophoz? – Valaki, akiről már egy fényképünk sincsen. Csak a hiányának
képe bennünk. Egy üres szék. Egy meztelen oszlop. |
Az őrült festő fonott széke kiszabadult a festmény rövidüléséből és újra
felvette itt eredendő alakját. Térből a síkba, síkból a térbe – jelenből a múltba, a
múltból vissza egy örökös jelenbe: így vándorolnak a tárgyak képei és a képek tárgyai. |
Itt rézből van a szalmaszék, a falevél, a vastűzhely, az ágyruhák vászna, az
ernyő selyme, az újság papírja, a suszterműhelyben a csiriz, az órán az üveg, a
csendéleten a cigaretta. Az anyagok is lefordíthatók egymásra, mint a nyelvek. És
minden lefordítható ránk. Talán nem is vagyunk más, csak a természetnek egy ismeretlen nyelve? |
Meg kell még tanulnunk önmagunkat? |
|
Változatok egy Chagall-képre
| Fittyet hányva anatómiának és gravitációnak? |
|
| S fölötte ti az álmok kék lován repülve |
|
| Csak ennyi volna az egész? |
|
|
| Jól kapaszkodjatok egymásba |
| Kapaszkodjatok jól a lovacska nyakába |
| Mert éppoly könnyen megbokrosodik |
| Amily szelíden hajtja most hozzátok a fejét |
| És ha egyszer levet a hátáról |
| Olyan messzire zuhantok majd róla kétfelé |
| Magatokat se találjátok meg többé soha |
|
|
Autokoncert
Jeney Zoltán, Sáry László és Vidovszky László hangversenyén
| a csend a hangok zárójelében (a csend) |
| a zajból kiemelia zene |
a csendet |
| és ostyájában nyújtja felénk a tiszta időt |
|
|
amely lassan megtelik önmagunkkal |
|
zene amely megteremti a csendet |
|
csend amely megteremti a zenét |
|
zene amely megteremti a tiszta időt |
|
idő amelyben lassan megszólalhatunk |
|
zene amelyben megszólal a mi zenénk |
|
|
Hat bagatell
Anton Webern hat bagatelljéhez
| és annyi mindent elmondani |
|
| ezt mégegyszer kellene hallanom |
| különben olyan mintha nem is hallottam volna |
| ha nem élhetem át újra amit átéltem |
| olyan mintha át se éltem volna |
| elmúlt annyi mint nem volt |
| semmi se volt tehát nincs is semmi |
| minden olyan mintha nem volna |
|
| mindent amit el szeretnék mondani |
| a múlhatatlan jelen bélyegét sütni |
|
|
Pablo Neruda verséhez
A chilei puccsot megelőző napokban
| A fuvarosok nem fuvaroznak |
| De úton állnak az útonállók |
|
| De gyilkolnak a gyilkosok |
|
| Nem terveznek a tervezőirodák |
| De terveznek a titkosszolgálatok |
|
| Olyan messze mindez és oly közel |
| Hát igazán ne tudna mást felelni |
|
| Mindig egyetlen téma variációi |
| Csak ennyit tudna a történelem |
|
| Mikor lesz hogy kikiáltják a sztrájkot |
| A trösztök és a tömörült tévhitek |
|
| A bankok és a tőkésített dogmák |
| Az osztalékok és a rohamosztagok |
|
| Az azonnali teljes munkabeszüntetést |
| Az útonállók a gyilkosok a titkosszolgálatok |
|
|
A Nagy csaták című tv-dokumentumfilm-sorozathoz
| Nézem a két kezem amely sosem ölt amíg Dun- |
|
querque fölött és Moszkva alatt amíg El |
| Alameinnél és Sztálingrádban amíg a tenger alatt |
|
és a sivatagban a sztyeppen és az utcákon |
| a szabad emberek öltek (és meghaltak) értem az |
|
üldözöttért én az üldözött nem öltem |
| magamért sem jogfosztott az ölés jogától is meg |
|
voltam fosztva (megbújtam az üldözött- |
| ség védelmében) nem öltem (fel voltam mentve |
|
az ölés kategórikus imperatívusza alól) |
| nézem a két kezem amely annyiszor majdhogynem bol- |
|
doggá tett (amiért sosem ölt) amelyet |
| annyiszor éreztem csodás kárpótlásnak az |
|
üldözöttség csonkításáért amiért |
| ebben az egyetemes vassal-vértezettségben meg |
|
tudott maradni eredendően-esendő puha |
| védtelenségében amiért ennek az egyetemes vérben- |
|
fürdésnek a mocskában meg tudta őrizni első |
| vértől-lefürdetésének tisztaságát amiért meg |
|
tudta tartani az Ötezeréves Ötödik Pa- |
| rancsolatot (amelyet ötezer év óta nem tudunk meg- |
|
tartani) nézem az ő kezüket (amelyek |
| nem tudták megtartani) amelyek (Moszkva alatt |
|
és El Alameinnél és Sztálingrádban és Szi- |
| cília partjain és Buda romjain) öltek értem |
|
nézem a két kezem amely sosem ölt |
|
Mi?
| Nagyapa sír könnyei megcsillannak a görögdinnye- |
|
szelet szivárvány-fényében (a nyári asztal- |
| nál ülünk a verandán) (vagy a verandán ülünk a nyári |
|
asztalnál) Nagyapa sír és én vagyok az oka |
| hogy sír megbánásomba ámulat vegyül (ámulatomba |
|
megbánás) hogy is hihettem volna Nagyapa sír |
| mert azt találtam (vagy azt sikerült vagy azt voltam |
|
kénytelen) mondani hogy az életben nem |
| a pénz a legfontosabb meg vagyok döbbenve hogy Nagyapa |
|
sír (hogy ez az axióma vitát kelthet sőt |
| érzelmeket) hiszen neki se az a legfontosabb tudom |
|
de ő csak ezzel tudja kifejezni amit nem |
| tud mással kifejezni |
Ki kell fejteni, mi a befolyása annak, hogy min- |
|
den viszony átváltozik pénzviszonnyá…*
|
|
ki kellene fejteni miért négy gyereket nevelt |
| föl (ahogy mondani szokás nem is akárhogyan) és |
|
most még az unokáját is ő neveli mert apám |
| (apám mással fejezi ki magát) Nagyapa sír ő is |
|
ki tudja hát magát fejezni mással is a könnyek |
| pénzével is mintha a vas könnyeket ejtene de |
|
hisz Nagyapa a forrasztóvasat is meg tudja |
| könnyeztetni nagy ezüst könnycseppeket hullajtat |
|
vele a bádogra de ő talán sose sírt még vagy |
| én nem tudom elképzelni hogy sírt volna nekem |
|
is sírhatnékom van én se tudom hogy mi a |
| legfontosabb az életben most döbbenek rá próbálom |
|
megtalálni rá a szót (a szóval megkörnyékezni |
| azt amire nincs szó) (mindig ezt tesszük) jóság? |
|
szeretet? költészet? (még ki se mondtam |
| és már nem igaz) valami ezeken túl vagy ezeken |
| |
innen és még valami más |
Az emberek a dolgot (a pénzt) |
|
megajándékozzák azzal a bizalommal, amellyel egymást nem aján- |
| |
dékozzák meg…*Marx i.m. I. 77. |
talán |
| ez a hiányzó bizalom de biztos hogy nem |
|
a pénz de hiszen neki se az csak ő se tudja |
| mi a pénzről tudja Nagyapa sír az asztalnál |
|
ülünk a verandán az egész család a nyár |
| aranyában nem világos hogy nem a pénz a legfontosabb |
|
de akkor mi talán az hogy ne bántsuk |
| akit szeretünk de akkor miért mondok olyat |
|
amitől Nagyapa sír és mégis ezt kellett |
| mondanom és megint csak ezt kellene pedig nem |
|
tudom elviselni hogy Nagyapa nagymama igen |
| meg én is mi ilyenek vagyunk egyfajták de |
|
Nagyapa másfajta a verandán ülünk nyári |
| ebéd után Nagyapa sír a dinnyegerezd szivár- |
|
ványán (maradjunk a már bevált hasonlatnál) |
| (különben is az előbb állt el az eső) csillognak |
|
a könnyei szeretném ha nem mondtam volna de |
| nem lehetett hogy ne mondjam pedig (most |
|
döbbenek rá) én se tudom hogy akkor mi Lesz-e |
| majd valaki aki egyszer megmondja hogy az életben |
|
mi hogy mi az életben a legfontosabb |
|
Tükör intarzia
| Intarziás velencei empire tükör cseresznyefa-keretben |
| (de a berakások nemrég állapította meg egy műasztalos |
| tizenkétféle fából állnak ében szantál tiszafa ciprus |
| stb valamint háromfajta gyöngyházból) |
| stb valamint háromfajta gyöngyházból) |
anyuka |
| kapta nászajándékba Imre bácsitól |
| kapta nászajándékba Imre bácsitól |
(gazdag ajándék |
| a szegény rokonnak) |
az egész garnitúrával együtt Ebben |
| néztem magam mikor anyuka eltörte a lábát néztem |
| hogy milyen is az ember (tíz éves voltam) amikor |
| az anyja a lábát töri |
Kétségbeesésemben azért kicsit |
| szégyenkezve is mert a lábtörés eléggé közönséges dolog |
| ha egyben rendkívüli is de közönséges módon rendkívüli |
| (másokkal szokott megtörténni nem az ember anyjával) |
| De magamon sehogy se észleltem semmi rendkívülit |
| akárhogy bámészkodtam éppen olyan voltam mint máskor |
| s ez külön megrendített és még mélyebben elszomorított |
| (éppen azzal ami számomra mégiscsak vigasztaló volt benne) |
| Még szabályszerűnek és önmagával azonosnak hittem akkor |
| a létet mint egy matematikai képletet vagy egy műalkotást |
| ha megváltozik bennük valami mindennek meg kell változnia |
| De az én arcom változatlan volt |
| De az én arcom változatlan volt |
(mindazzal ami tetszett |
| benne és amivel sosem tudtam kibékülni) |
| benne és amivel sosem tudtam kibékülni) |
Azt pedig honnan |
| is tudhattam volna (ha sejtettem is) hogy mégiscsak minden |
| megváltozott anyuka súlyokkal kifeszített lába a kórházi ágy vasán |
| meg az én megszokott arcom a tükörben |
| meg az én megszokott arcom a tükörben |
mégiscsak az élet |
| újrarendezett egyenletének ismeretlenei voltak |
| Most itt áll (a tükör) Mari szobájában kétoldalt a két vitrinnel |
| csak most nem kristály-vázák és Zsolnay-porcelánok állnak |
| bennük mint akkor áttetsző üveg mögött hanem függönnyel |
| eltakarva (mint ami rejteni? vagy rejtegetni? való) |
| felhalmozott kéziratok levelezés kivágatok képek kincsek kacatok |
| pályánk sikereinek és kudarcainak egyformán rémítő csődtömege |
| a majdani hagyaték amelyből oly pontosan rekonstruálhatják |
| azt ami sohasem volt úgy |
Nézem magam anyuka tükrében |
| (hogy milyen is a gyerek ha már ötven éves elmúlt és |
| se apja se anyja) |
és meg vagyok rendülve hogy ugyanolyan |
| vagyok (nem mint amilyen voltam) amilyen most vagyok |
| most is vagyok vagyok |
Mind olyanok vagyunk minden pillanatunk olyan |
| mint az arc a tükörben |
látni bár nincs és soha többé |
| nem lesz |
csak a tükör van csak a tükrök tükreinek |
| mindent elnyelő diluviális tengermélyei |
| naponta elmerülő örökre fölhozhatatlan arcaink |
| hajóroncsnyi csontvázaival kavicsaival kincseivel kacatjaival |
|
Partravetve
|
tenger mondom mert nem tudok mást mondani |
|
tenger mondom s bennem is kezdenek (mit is?) |
| buzogni? hömpölyögni? zúgni? döngeni? |
| a hullámok jambikus triméterei |
| a jambikus triméterek hullámai |
| (a metaforák megfordítható egyen- |
| letek anyag-antianyag-szimmetriák |
| egymással szembe folyó idő-vektorok) |
| (de most ez hogy? a kép választotta-e ki |
| a mértéket? vagy a mérték rántotta be |
| a képet? én csak azt akartam mondani) |
|
tenger mondom mert nem tudok mást mondani |
| hány néven szólítottak már az emberek |
| hányszor mondták (mert valamit mondani kell): |
|
„Van neve ennek a valaminek. Ez a |
|
név: az óceán.” csakhogy igazán az-e? |
|
pontus mar morje mare bahr laut pelagosz |
| milyen nyomorúságos változatok a |
| te kimeríthetetlen változataid- |
| (most már meg kell a metrumot tartani)-ra |
|
jam vagy deniz See sea szájpadlás nyelv fogak |
| önkényes összjátéka éppoly végtelen |
| s éppoly véletlen mint a parté és vizé |
|
„Hallga csak: négyszavú hullámnyelv: sziszu, hrssz, |
|
rssszüsz, uusz.” nevek megszólítások nevek |
| a rólad és hozzád között sehol a te |
| az a költemény ami magadban te vagy |
| (ami a tengerben tenger) (nélkülem is) |
|
tenger mondom és jól tudom hogy semmivel |
| nem fértem tenger a tengerhez közelebb |
| pedig hozzánk semmi se férhet oly közel |
| testünk alakját semmi sem mintázza úgy |
| (a ránktapadt másik test negatívja se) |
| mint te ki pontos öntőformáidba zársz |
| de te nem óvod meg magadban mint a föld |
| úgyis megóvhatatlan és megóva csak |
| még inkább a széthullására utaló |
| (mutató? figyelmez- vagy emlékeztető?) |
| életet örökre magadba temeted |
| egymásba áramló rétegeid között |
| kiáshatatlanul vándorol szét nyomunk |
| semmibe tűnt alakunk az alaktalan |
| parton honnan a másik part nem látható |
| mert nincs is másik partod
|
| mert nincs is másik partod |
(Akárcsak minekünk) |
|
Tengerparton
| Álmod ablakán lassan széthúzzák a függönyt |
| Magadon át újra magadba tekinthetsz |
| Az éj ürességéből újra megtelsz magaddal |
|
| Ahogy az ablak öntőformáiba |
| kékizzásban belezúdul a tenger |
|
|
És közöttük ez a tarthatatlan kocsonyás anyag |
egy pillanatra boldogan belefeledkezve |
(mintha valóban közéjük tartozhatna egy pillanatig is) |
|
Két pont között egy egyenes |
A ragyogás pattanásig feszült terében |
Minden mindennel derékszöget alkot |
Mi dolgod is lehetne vágyaid fel se rajzolható görbéivel |
E nem is ismert geometriában |
|
| A sugarak mindig ferdébben feszülnek |
| A fény lassan elengedi a földet |
| Megint kezdődik a mindennapos zuhanás |
| Spirális repülő-katasztrófánk a sötétbe |
|
| a mindent elöntő alaktalan időben |
| melyet nem formálnak már a léptek az utcán |
| nem mérnek be a gépkocsik léptékei |
| Ellenállhatatlan amőbamozgásával |
| most már minden közt betölt gomolyogva |
| a világnagy egysejtű a tenger |
|
|
Második mese rólad
| A kálya amelytől a táncos elindul |
| Az út a tengerhez a városokhoz |
|
A tenger amely értelmet ad az útnak |
|
|
A kulcs amely a dolgok ajtait kinyitja előttem |
|
A violinkulcs amely zenévé igazítja a hangokat |
| Az orsó amelyre összegubancolódó időm felgombolyítható |
|
Az egyenlet amellyel napjaim ismeretlene kifejezhető |
|
A térkép amelyen eligazodom |
|
A kutatóárok emlékeim eltemetett fosszíliáihoz |
| Az egyetlen nyelv amelyre életem lefordítható |
|
| A kályha amely csak magától engedi elindulni a táncost |
|
Fal amelybe a táncos belebotlik |
|
Száguldásaim tilos-táblája piros-lámpája |
|
Kallódásaim profilakszisa |
|
Váratlan keresztút előttem |
| A nyelv amelyet sohase fogok tudni megérteni |
|
|
A távollét függvényei
| Hiába mondom ki a hely nevét |
| utca utcában ház házban az ágyad |
| adatok csóvája bárhogy cikázhat |
| úgysem tudja befogni a sötét |
|
| mindenségnek azt a pont-metszetét |
| ahol vagy ami vagy ami után majd |
| máshol leszel más leszel a világnak |
| más pontja s ki tudja leszel-e még |
|
| ország város kerület utca ház ágy |
| vándorló abszcisszák és ordináták |
| hogy írjam fel köztük függvényedet? |
|
| vágy radara? sejtelem ispilángja? |
| szerkezetünkre vagyunk redukálva |
| mint a füvek a fák (mint e szonett) |
|
|
| Más a villám lecsapó szigonya |
| melyen a város nagyhala ficánkol |
| az égtengeri ár habjaiban |
| Más a jégverés zeneelőtti |
| ütőhangszereinek kopogása |
| futó lépteim körül a járdán |
| Más a bistro barlang-menedéke |
|
| A parti szélben megdőlő erkély |
| A napfény ferdén feszülő vitorlái |
| A zöldek fúgájában a fenyők orgonapontjai |
| Az árnyék leonardói kép-sejtelmei az oszlopokon |
| A percek kútjába fojtott szavaim |
| Szavaim kútjába fojtott gondolataim |
| E nyári napéjegyenlőségre kimért életem |
| A megismételhetetlen örökkévalóság |
| ––––––––––––––––––––––––––––––––––––––– |
| (egy igen nagy szám nulla-szorzata) |
|
|
Legalább gondolatban légy velem |
|
Hogy kibírjam hogy nem vagyok veled |
|
|
De mégis inkább másra gondolok |
|
Mert ha gondolatban veled vagyok |
| Hogy bírjam ki hogy mégse vagy velem |
|
|
| Mintha a postaládába dobott képeslapok után |
|
még hiányozna egynek a huppanása |
| mintha valakit nem tudattam volna hogylétem felől |
|
és így magam se tudnám hol vagyok |
| mintha helyváltoztatásom görbéjének meghatározásához |
| mintha valamiről nem számoltam volna be valakinek |
| mintha értékeim egyike lekötetlenül lebegne magában |
| mintha elfelejtettem volna valakit akire emlékezem |
| mintha emlékeznék valakire akit elfelejtettem |
| mintha elmulasztottam volna írni valakinek |
| mintha elhagytam volna valamit ami nem is biztos |
| mintha valakinek még tudni kellene merre járok |
|
ahhoz hogy erre járhassak |
| mintha ez a délutáni fény a tavon fel se villant |
| ha még valaki ha valaki még nem látta ahogy felvillant |
|
| Magam megyek a kitörő óceáni napsütésben |
| (De távolléted állandóan velem van) |
|
| Valahol mész az utcán (a napsütésben vagy a ködben) |
| Veled megyek (a nem-tudom-hol-és-mikorban) |
|
| Szivünk órája hiába van egymáshoz igazítva |
| (Az idő a térnél is inkább helyhezkötött) |
|
| Honnan tudjam hogy létezel-e még e percben |
| S míg a kitörő óceáni napsütésben megyek |
| Honnan tudd hogy e percben létezem-e még |
|
|
|
Ezt
| Ugye kár lett volna elmulasztani |
|
(Vagy kár volt elmulasztani |
|
helyette ezt amiről azt se tudom) |
| hiszen elmulasztani mindig azt mulasztjuk el |
| amiről azt se tudjuk éppen azért mert elmulasztottuk |
|
hiszen hogy lehetett volna múlttá |
| mindig épp azt mulasztjuk el azt az egyetlent |
| amit a végtelen sok közül éppen megtettünk |
| amit nem mulasztottunk el |
|
a rügyező körtefák sárga szöszein |
|
az ablakra rajzolódó ágak |
|
a szemközti hegyoldal házainak pontos idomai között |
|
míg egy tv-antennán galamb tollászkodik |
|
lábam idegesen rángó másodpercmutató a szék óralapján |
|
(nem azt nem fogom elmondani mire gondolok) |
| az előbb Proustot olvastam |
| (les vrais paradis sont les paradis qu’ on a perdus) |
| a galamb felröppent az antennáról |
| (a perc elvesztett paradicsomával) |
|
fennakadok a nyelv magamkivetette hálóján |
|
amelyben azt szeretném foglyul ejteni |
| amit elmulasztottunk vagy elmulasztottunk elmulasztani |
|
Ásatás
| amit elhibázott a kőfaragó |
| (egy perce vagy kétezer éve) |
| mint a hettita királylány |
| vagy mint (ki-ki tetszése szerint) |
| (egy perce vagy kétezer éve) |
|
| Bevonult a hettita királylány |
| Násznépével együtt Abu Simbelbe |
| Az írótábla-ezüst ég alatt |
| (az ezüst írótáblák tanusága szerint) |
| Jövendő ura a Fáraó elé és |
| Egyik fejedelem így szólt a másikhoz: |
| Mégis igaz, amit őfelsége mondott, |
| Nagy dolog az, amit saját szemünkkel látunk. |
|
| De mit láthatunk a saját két szemünkkel |
| Mit láthatunk az emberi történések beláthatatlan sokaságából |
| képzeljük egyszer el a földben folytatódó földfölötti események |
| végtelenét csak a mi „kis” hazánk honfoglaláselőtti ideje kb. |
| 50 millió csontvázat hagyott a földben (a régészek szerény |
| számítása szerint) és még azóta és mindenütt a 42 000 km-nyi |
| kerület minden körén ki mit látott ebből a saját szemével |
| Azt ahogy egy királylányt diplomáciai nászra visznek |
| Egy-két híres csatatéren a holttestek ezreit |
| A különféle ideológiák emez egyforma végső érveit |
| Néhány festett és faragott képet amelyet |
| Minden isteni tilalom ellenére csináltunk magunkról |
| A mindig imádatul kijelölt bálványok helyett |
| Egy-egy színpadra csempészett szerelem |
| Leleplezett koreográfiáját |
|
| Egy perce vagy ötvenezer éve |
| ami volt egy és oszthatatlan |
| a Változhatatlan egysége |
VOLT |
| (egy perce vagy ötvenezer éve) |
|
| Kideríthetetlen töprengések |
|
| Kideríthetetlen töprengéseink |
| Kilátástalan választásaink |
|
| jegéből épségben kibontva |
| (mint a szibériai mammutok |
| vagy a szinte-élő láphullák) |
| félignyílt gyönyörű szemérmével |
| (szemérmesen miért tagadjuk |
| szemérmetlen gyönyörűségét) |
|
| Szobák átriumok tűzhelyek |
| öltözés vetkőzés szentélyei |
| kideríthetetlen katasztrófák |
|
| Sietős telefonbeszélgetések |
| az egyesülni áhító testek |
| veszélyes összeesküvéseinek |
| (ha csak lesbenálló sunyi szalagok |
| nem tekerik orvul magukra) |
| egy napja vagy százezer éve |
|
| Találkozások egymást kereső lábnyomai |
| a neolit márga-rétegekben |
| vagy a tegnapi aszfaltban |
| szét nem válnak többé soha |
| összébb nem érnek soha többé |
|
| ahol Catullus és Ipsithilla |
|
| az autóbuszvégállomás amely |
| (de van-e ami egy pillanattal |
| utóbb még éppolyan lehet?) |
| az autóbuszvégállomás ahol |
|
| egy napja vagy kétszázezer éve |
|
| csörgedező piros neon-vérével |
| (ez kollagénnel kimutatható) |
|
| Ékkövek kirakott fibulája |
| Egy bordacsonton fennakad- |
| Va Mint az eleven zene a pic |
| Up tűjén az idei lemezei közt Ki |
| Viselte valaha ragyogva a keblén (C- |
|
| Holt nyelvek csillagzatai a föld alatt |
| amiken csak ketten tudtak beszélni |
| (egy napja vagy húszezer éve) |
| s amiket többé már senki se ért |
|
| Óvatlanul kiejtett szavak |
| Szándékosan elfojtott szavak |
| Keservesen kinyögött szavak |
| szétszórt csontjai a kutatóárkokban |
| örökké összeilleszthetetlenül |
|
| boldogságbalzsamozta szavak is |
| örökké elporladhatatlanul |
|
| (A lelőhelyet be lehet temetni) |
|
|
Az a pillanat
| Van egy pillanat mikor az életünkkel kötött |
|
szerződés felbomlik az előre nem |
| ismert határidő lejár pattogzani kezd a |
|
pecsét amelyen ott állt a nevünk |
| a szerződés felbomlik senki se bontotta fel |
|
senki se szegte meg senki se |
| szövegezte meg azt a másikat amelyik |
|
lassan megköttetik titokban |
| de visszavonhatatlanul a semmivel az egyetlen |
|
sátánnal aki mindig mögöttünk settenkedik |
|
Epigramma
| Elástuk a kutyát Elástuk a |
| kertben A paleolitikum óta |
| változatlan illem és techno- |
| lógia szabályai szerint Elástuk |
| a kutyát Kövön csikorduló vas |
| és surrogó rögök közismert |
| kisérőzenéje mellett Elástuk |
| kukacokként tekergő élő és holt |
| erekként hússzínűen tekergő |
| kukacok közé Ezzel megtettünk |
| mindent ami megtehető és el- |
| mondtuk amit el lehet mondani |
| Elástuk a kutyát S továbbra is |
| titok maradt ami titok volt Hiába |
| mondjuk többé (már nincs rá fedezet) hogy |
| Jó VOLT emberien jó úgy jó ahogy |
| (pedig tőlük kellett tanulnia) |
| embereknek csak ritkán sikerül |
|
|
Requiescat tehát in Pace vagyis |
| rágják széjjel a férgek mossa szét |
| a hólé süllyedjen alá a cserebomlás |
| feneketlen szurdokaiba a kertben |
| a két fenyő között ahol Elástuk |
|
|
Sztélé/I
|
IN MEMORIAM DEVECSERI GÁBOR
| Beszélték szerteszéjjel a városban |
| az ilyen meg amolyan gyülekezetekben |
| fönt a hegyen és lent a körútakon |
| Csoda mondták maguk a szadduceusok |
| Csoda mondták a farizeusok is |
| Csoda bólintott Iskariótes és Petrus is |
| Csoda ámultak legfőként a Tizenegyek |
| a hiányosak társuk nélkül maradt társai |
| Csoda dadogták Magdalénái részegen Csoda |
| Csoda mondták mind és már készítették vala |
| lelküket a Mégnagyobb Csoda várására is |
|
Nincs itt hanem feltámadott és |
| Mit keresitek a holtak között az élőt |
| Hiszen tízszer is elhengeredett eléből a kő |
| és tízszer is újra megjelent nekünk |
| és az oldalába bocsájtottuk a kezünket |
| Mert Kettősek közöttünk még a Legegyebbek is, |
| és adának néki hemendekszet és mákostésztát |
| melyeket ő elvőn és előttünk evék |
| Csoda mondták és a csodájára jártak |
| emelkedett lélekkel örülvén néki és |
| önmaguknak titkon magukban is alítva a csodát |
| s észre se vették hogy közben már valami |
| rég azt mondja bennük Túl sok a csodából |
| túl sok mindennap ez a harmadnap |
| túl sok ez a mindennapos vasárnap Túl sok |
| a csodából Jöjjenek újra a csodanélküli |
| a hétköznapian halálos hétköznapok |
| ha már úgyis azoknak kell egyszer eljönniük |
| Jöjjenek ha már úgyis itt állnak a kórházkapuban |
| És kezdődjék megint újra a minden új halállal |
| mindig újrakezdődő rettenetes megkönnyebbülést hozó új időszámítás |
|
Sztélé/II
|
IN MEMORIAM KARINTHY GÁBOR
|
Nem is
| Nem is az bánt hogy bántasz hanem az hogy |
|
bántani akarsz hogy (úgy látszik) aka- |
| ratlanul annyit bántottalak (míg módot adtál |
|
rá) hogy most te akarattal akarsz |
| bántani (mikor én adok rá módot) az bánt hogy |
|
módot adtam arra (amíg módot adtál |
| rá) akaratlan bántásommal hogy te most (mikor |
|
módod van rá) akarattal akarj |
| bántani az bánt hogy most (mikor módod van |
|
rá) nem tudsz nem akarni bántani |
| (pedig erre is módod lenne) nem az bánt hogy |
|
bántasz hanem az hogy én annyira |
| bántottalak (akaratlanul) (míg módot adtál rá) |
|
hogy most nem tudsz (akarattal) nem |
| bántani (mikor módot adok rá) pedig módod lenne |
|
arra is pedig te is azt akarnád hogy |
| ne akarj bántani hogy ne kelljen bántani akarnod |
|
hogy (módod legyen rá hogy) ne bánts |
|
Egy ember a Föld egy pontján ősszel éjszaka
| (az ember három fő testhelyzete közül az egyikben) |
| e kicsiny kis földdarabon |
| (amit a magyar nyelv talpalatnyinak mond) |
| talpam alatt megzörren egy ázott levél |
| (amely jövőre már nem lesz) |
| fölöttem elképzelhetetlen messzeségben a csillagok |
| (amelyek millió év múlva is lesznek) |
| de megszámlálhatatlan létező |
| (akihez majd hasonló leszek) |
|
| (sötétség fények csönd zajok) |
| és minden olyan mintha már itt se lennék |
|
|
Jaj az a találkozás
Mivel e földön jónak lenni oly nehéz |
|
| Hányszor ugrottam föl arra a villamosra hányszor a |
|
Széna téren az utolsó pillanatban kapva el a fogantyút |
| hányszor hogy el ne mulasszam a fázós esti hazatérők |
|
között (mert este volt) vagy a mulatni vagy |
| szeretni indulók szóval az élők között ezt a két már majd- |
|
nem halottat és egészen halhatatlant akik mégis |
| élőnek tettetik magukat reménytelenül élőnek ahogy csodál- |
|
kozva veszik észre egymást mintha nem tudnák hogy |
| ők a legrokonabbak ezen a villamoson súlytalan űrhajó- |
|
sok ezen a nehezen döcögő kis villamos-országon |
| észre se veszik egymást a dudás a fuvolást és nincsen szavuk |
|
egymásra (éppen egymásra nincs) a fázós stb között |
| míg agyukban ebben a titokzatos gyémántköszörűsműhely- |
|
ben az 1934- es év (vagy a század) legragyogóbb |
| szavai csiszolódnak egymás keménységétől még ragyo- |
|
góbbra egymásra és egymáshoz nincs szavuk a csöndes |
| (vagy zsivajgó) villamosban nem tudják hogy nem egymás |
|
sebei ők pedig csak ők tudják hogy sebük a világ |
| s ha ők meggyógyulnak talán a világ is meggyógyul (vagy fordítva) |
|
hányszor ugrottam föl hogy le ne maradjak arról |
| a villamosról hogy talán mégis megjön a szavuk (amit |
|
csak ők tudnak) (s amit mégse tudnak) hogy ha itt a |
|
szenvedés belül ott kívül a magyarázat s hogy mindkettejükre |
|
ugyanaz a gonosz nyár les egymás körül |
| forogva ezen az irígy körhintán a fázós esti hazatérők |
|
között a villamoson pokolról jövet és pokolra |
| menet de mégis az élők szánalmas szerepét játszva egymás |
|
tragédiájában mivel e földön jónak lenni oly |
|
nehéz itt ezen a villamoson is a fázós esti élők között |
|
már majdnem halottan és egészen halhatatlanul |
|
Könyv nélkül
| Mindent összevéve legjobban olvasni szeretek könyvek |
|
könyvek a falakon a padlón könyvek könyvek az |
| íróasztalon (írni se lehet rajta de hiszen sokkal |
|
jobban is szeretek olvasni mint írni) mindig |
| inkább olvasnék ha választanom lehetne (csak nem |
|
mindig lehet választanom) mindig érdemesebbnek |
| érzem az olvasást mindig jobban érzem magam olvasás |
|
közben ha azt a mámort nem érzem is amit (néha-néha) |
| írás közben lehet hogy mégiscsak T. E.- nek van igaza |
|
és „objektive” a fogyasztói szemlélet a jellemző |
| rám nem a termelői (bármennyit „termelek” is) ami |
|
igaz az igaz olvasott betűben nagyobb fogyasztó |
| vagyok mint írottban olykor valóban minden mértéken |
|
felül habzsoló dőzsölő kéjelgő válogatás nélkül |
| egyházatyáktól a pornórevűkig mindent az egyik könyv |
|
le a másik föl mint egy soha egyensúlyba nem |
| hozható mérleg könyvek a polcokon az iróasztalon stb most |
|
is erről jut eszembe az egész ahogy az egyik |
| könyvet letettem mielőtt a másikat felvettem volna |
|
(mégis lehet valami abban az „intellektuális”-ban? |
| de mit kell tenni hogy az ember ne-intellektuális legyen |
|
elég nem-olvasni?) hiába úgy látszik végleg meg- |
| rekedek a Gutenberg- galakszison ezen a magányos ezen a |
|
kihűlő csillagon (pedig tudom a könyv is történelmi |
| kategória) de mégse tudom hogy élhettek emberek |
|
és hogy fognak élni könyv nélkül én könyv nélkül |
| semmit se tudok (és én is történelmi kategória vagyok) |
|
(és nem történelmi kategória-e a föld is?) |
| legjobban olvasni szeretek mikor keretlegények keretezték |
|
minden percemet fölkeléstől lefekvésig (vagyis |
|
ébresztőtől takarodóig csodálatos nyelvi találat arra |
|
hogy a grammatika sugallatából is érezzük még |
| mindennapos halálunk és feltámadásunk sem a miénk |
|
az is műveltetik azt is úgy műveltetik velünk) akkor |
| is legjobban egy óra háborítatlan olvasásra vágytam egy |
|
órácskára egy könyv csöndes csillagvilága alatt |
| csak aztán következett a képtelen ábránd egyedül |
|
sétálni az utcán és arra amerre épp kedvem tartja |
| (ez lett a fixa ideám minden reggel 5-kor menetelve |
|
az Illatos út és a Lehel út között ugyan- |
| azon az útvonalon fegyveres sorfalak közt fegyvertele- |
|
nül) (egy könyv ábrándjával felfegyverkezve) |
| legjobban olvasni szeretek az írás elől is mindig ol- |
|
vasásba menekülök (persze az olvasás meg mindig |
| újra írásba hajszol) gyanítom hogy engem az igazi ihlet |
|
olvasásra bújt írásra csak a becsvágy csábít vagy |
| nem is tudom mi most is inkább olvasnék lázasan hajszolom |
|
magam hogy a végére érjek (előre is futok a végéhez |
| már tudom a végét de még nem tudom hogy jutok odáig |
|
mint a rossz olvasó) hogy befejezzem az írást és |
| olvashassak elolvashassam azt amit írtam elolvashassam |
|
magam olvashassak magamban megírhatatlan és |
| elolvashatatlan lapjaim között hogy kinyíljak magam előtt |
|
hogy kinyíljon előttem a világ mint egy könyv |
|
|