Zene – egy húrra^*

Nélküled töltök két hetet az ég alatt a tó felett éjjel-nappal csak nélküled olyan erősen nélküled ahogy veled sem lehetek kék Quattrocento-hátteret rajzolnak szembe a hegyek játszik a pannón kikelet olasz földet provansz eget gyermekkorom kék szédület nélküled töltök két hetet eszem dolgozom heverek mind nélküled semmit veled de minden gondolatom egy így élni veled míg lehet az ég alatt a tó felett az orgonák őrjöngenek repülő szeli az eget mint gyors fűrész a léceket ablakom elé verebek csókák rácsot feszítenek így élni veled míg lehet a tündéri felületet s a mélyet is ha tekereg- nek is a rángó idegek veled nélküled érthetet- len lesz a szó ha újra meg újra sokat ismételed nélküled veled egyre megy már nem is tudom melyiket használom a másik helyett mint sugár-érte sejtszövet a grammatika szétesett csak nélküled és csak veled a képzők és a képzetek egymás képén áttetszenek szived szivem kezem kezed a ragok értelmetlenek nélküled töltök két hetet az ég alatt a tó felett így élni veled míg lehet míg cikázva mint a legyek kikerüljük a végzetet a ragadós halált melyet szerveink enyvesítenek így élni veled míg lehet ha külön is egymás helyett mindig kettőnek lenni egy mint egy filmre fényképezett két arc hiába vegyszerek többé széjjel nem szedheted vagy Picasso-rajz melyen egy vonal zár körül két fejet akár a görög képzelet Őslénye melyet szétnyesett a Teremtés s a két felet egymás felé eszeveszett vágy hajtja míg a nyílt erek egybe nem forrnak s nem heged be a tátongó női seb mely szétváltukkor üttetett az orgonák őrjöngenek rajtuk én-rügyek s te-rügyek amint egymássá feslenek az ég alatt a tó felett bármeddig írnám versemet nélküled is mindig veled csak ez egy rímre lelhetek