|
BÁLINTNAK
„…Ám azért, hogyha fiad verset írna, |
csak tekerjed ki mégis a nyakát!” |
|
| Még gügyögni se tudsz, s apád |
|
| De mintsem későn, jobb előbb, |
| ha tudod a vészt s kerülöd, |
|
| mely ím, harmadik nemzedéke |
| leselg már családod nevére. |
|
| Nézd, mennyi szép foglalkozás: |
| gyógyítás és finom-marás, |
|
| ne kívánd, hogy mind elsoroljam, |
| mik közt választhatsz, hány dolog van, |
|
| és rádtekintsenek nyugodt |
|
| Csak a költő áll egymaga, |
| csak neki nincs más anyaga, |
|
| A festőt is ecsete, vászna |
|
| is mindig ott a biztos „á”-hang. |
|
| Még egy árva hangszere sincs, |
|
| ő maga, mely kikel, a mag |
| s a kasza is, s aki arat, |
|
| ő a mérték és ő a műszer, |
| a tűz és ami ég a tűzben, |
|
| ő a bányász és ő a bánya, |
| a megfejtés és a talánya, |
|
| az ismert mennyiség s az „x”. |
|
| s míg ennen heve fölfelé tör, |
|
| hogy tudd, jókor ezt hagyja rád: |
| apád – és régholt nagyapád. |
|
|
| Miért? miért? miért? miért? |
| Egész nap rejtelmes tudásvágy |
|
| Nem nyomja el százezer év |
| minden sötétje, semmi válság |
| te csalhatatlan, édes érv. |
|
| Hogy hódolatot ne mutassak |
| esztelenségnek és kudarcnak, |
| nem én, te légy – te vagy nekem |
|
| szemem előtt győzve magad vagy |
|
|
|