| Mint akiből már minden csepp nedvet kiégetett a sivatag |
| s épp csak ajkához emelik a poharat – |
| mint aki véghetetlen ingatag |
| tengerek közt csak egy órára érez földet a talpa alatt – |
| mint akinek sötét tömlöcfalak |
| között csak egy pillanatra csapja meg a szemét a nap – |
| mint a béna akinek tagjaiban egy pillanat |
| idejére mintha újra keringeni kezdene a mozdulat – |
| mint a néma kinek ajka egyetlen szó kimondására felhasad – |
| mint akiben kigyúl valami csodálatosan szép gondolat |
| s mire leírná nyoma sem marad – |
| mint akit idegen országban egyszerre csak anyanyelvén szólítanak |
| de mire megfordul már nem hall csak újra idegen szavakat – |
| mint akinek a haláltáborban egyszerre csak azt mondják szabad |
| s aztán utána mindjárt vérebeket uszítanak – |
| ki-ki tetszése szerint folytassa tovább e végnélkül folytatható hasonlatokat – |
|