Köszöntsük büszkén s boldogan |
a hozzánk messze földről jöttet. |
Nekünk is börtön volt e hon, |
s most menedék az üldözöttnek. |
[PABLO NERUDÁRÓL VALÓ ÉNEK, 1949] |
|
| kicserélődnek, lásd, a sejtek, |
| amit e romló hús teremtett. |
|
| Te itt vagy, mindig változón, |
| de amit tettél, változatlan… |
| Menedék? az is volt e hon, |
| ahogy büszkén s balgán daloltam. |
|
| Micsoda kor! az sem igaz, |
| ami pedig nem volt hazugság. |
| Szégyellned kell szavaidat, |
| mint egy kiszolgált ócska gunyát, |
|
| melyből nem vetted észre, hogy |
| kikandikált szegény szemérmed. |
| Mit tehetsz, míg együtt forog |
| tiszta hittel a gyilkos érdek, |
|
| mint átkozott fogaskerék, |
| mely egymáshoz kapcsolva folyvást? |
| Ó, hogy lesz méltó és derék, |
| – ahogy akartuk – ez az ország: |
|
|