Az agg szobrászhoz

Vedres Márknak Most kenyérbelet gyúr az asztalon a kéz, mely könnyen küzdött meg a kővel: tétova mozdulat, ködbevesző jel, bevont zászló lezajlott harcokon. Mely munkált annyi vaskos anyagon, birkózik már a titkosan tünővel; nem ő vés már, őt vési az idő, mely nemcsak rombol, teremt is! gazdagon mintázza e ritka arcot, kezet. Agg szobrász, ím magad lettél szobor, úgy állsz köztünk, a sok torzó-jelölt közt, mint egyedül kerek, befejezett egész, ki teljes végzeted betöltöd, s magadnak semmivel se tartozol.