Az Akropolisz hőse
Voltak, kiknek a dicsőség jutott, |
hogy a győzelem büszke lobogóját |
a megvert fenevad vackán kibontsák |
s lássák, ahogy ujjongó milliók |
|
felszakadt lélegzetében lobog. |
De ő, a gyilkosok falán hatolt át, |
hogy a barbár hadak fekete rongyát |
letépje a szépség megtipratott |
|
ősi fokáról. Világ szégyene, |
hogy életéért kell küzdeni! Ne |
csak azért – azért küzdjünk, hogy alakja |
|
ott ragyogjon a megszentelte ormon, |
hol pajzsos Zeusz s ezüstnyilas Apollón, |
ahogy egy új Pheidiasz kifaragja. |
|
|
|