Shelley

Emberek közt angyalabb sose volt tán, érzőbb plánta és érdeknélkülibb; semmit se kért, miért egymást ölik a többiek. És mi kisérte? Botrány, mi mindig a tiszta köré gyülik, magány, vesszőfutás, rágalom ocsmány érdeke, és a fájdalom okoztán érzett fájdalom, az őrületig. Szakadék fölött lépdelt, mint az angyal, úszni nem tudva, játszott a viharral, a lehetetlen volt az eleme. Föld kivetette, tenger mélye vonta magához, de ott se lelt nyugalomra. Tűz volt. Csak a tűz fogadhatta be.