Kazinczy

Ausoniából ideédesgetted narancsvirággal ékesen, honod erdővel és borággal boritott, bazalt lankáira a szép szonettet. Dicsőség sokat becsmérelt nevednek, hogy nem imádtad azt, ami szokott, s egy megújított nyelv felforgatott vulkánikus talaján megkötötted. Hány maradt volna el édes szüret két százada e tájon, nélküled! Hányféle íz, csín, tűz hiányzanék! Ki szőlőm dús vesszeidtől remélem, ki áldna, nagy Honosító, ha én nem, a megidézted hálás maradék?