Devecseri Homérosza
Be szép az is, ha távol nőtt sudár fát |
a honni földbe plántál valaki, |
vagy – hogy itt is zengjenek dalai – |
hozzánk édesget egy ritka madárkát, |
|
ha messze fakadt forrás édes árját |
varázsbotjával erre tereli, |
ha nagy csatorna-rendszerbe köti |
eszméink eltorlaszolt gyomos árkát. |
|
Hát még, puszta két kezével aki |
szárazföldre zárt nyelvünk láthatárát |
a roppant tengerig tágítja ki; |
|
s két ezredéve forgó árapályát, |
vihar sötétjét, szélcsönd ragyogását |
távoli partjainkig zengeti. |
|
|
|