| Mint elfeledett régi mesterek |
| az oltárkép sarkába ismeretlen |
| arcukat – magam én is idefestem, |
| s a dátumot és helyet és nevet. |
|
| Kilencszázötvenhatban Budapesten, |
| olvasztani a nem-múló telet, |
| felidéztem e forró szíveket: |
| helyettük szólok – szóljanak helyettem. |
|
| Március járja, mégis sűrü hóban |
| jöttem ma is, de már érezni, hogy |
| lassan múlóban van a tél, mulóban: |
|
| ár visszahuzódik, jég összerogy. |
| Legyen megírva e sóvár sorokban, |
| hogy várták a tavaszt e zord napok. |
|
|