Hikmet

Vannak, kikre gondolni gyötrelem, kikre egész súlyával dől az élet, kik folyton keserű máglyákon égnek, s még a nagyságuk is örömtelen. De rád gondolni jó, mint a meséknek sudár hőseire, mint nagy hegyen álló szálfára, amely zúg, de nem reccsenve állja rohamát a szélnek. Nem, nem burokbanszűlt szerencsefi – a férfi vagy, ki mindenféle vizsgán a legkeményebb próbát állta ki. S tizenkét tömlöcéven átlopott töretlen fényű gyémánt mosolyod úgy óv minket a harcban, mint talizmán.