Derkovits

Sehol se volt a lélek ily szegett, sehol egy teli kirakat csodásabb: sehol se mérték ily drágán a vásznat, sehol ily olcsón a festészetet. Sehol se volt a hideg ily hideg, sehol a tüdő a vésznek kitártabb, itt megnyúltak az arcok, mint az árnyak, és megkeményedtek, mint a kövek. Látom őt, amint nehezen, köhögve kaptat fel a harmadik emeletre. A lavórban priznic. Az ágy vetetlen. S a sötét szobában váratlanul kő-homlokához egy lágy arc simul, s kigyúl a szép emberi kép: „Mi ketten”.