Mozart
| Letakart billentyűkön zongorázott |
| s orgonált is az édes gyermek, aztán |
| a kegyes császárnői csókkal arcán, |
| kint a lakájok között vacsorázott. |
|
| Apja, akár a majmot, mutogatta. |
| Óráit vették bécsi baronesszek. |
| S ha valahol egy karnagyság üres lett, |
| hogy lehetne bejutni, azt kutatta. |
|
| Párizsnak túl olasz s túl francia |
| volt Bécsnek és mindnek túlontúl ember
|
| Európa ez elsőszülött fia. |
|
| Ó, hogy kellett érted megvívnia |
| földi kegyetlenséggel, égi renddel, |
| szabadító, édes harmónia! |
|
|
| A halál íze már nyelvére száradt, |
| de hűlő keze még az üstdobok |
| fátyolos ütemére hallgatott… |
| Künt hópelyhek csillagai cikáztak. |
|
| Másnapra vad vihar kavarodott, |
| abban indultak, megadni a gyásznak, |
| ami övé… De félúton megálltak. |
| S onnan a kocsi maga kocogott. |
|
| Nem ládzsa döfte le… De jeltelen |
| úgy fekszik mégis, mint a csatatéren. |
| Hát nem volt-e mind újuló csata |
|
| harmincöt év minden pillanata? |
| A gyermek-dicsőség? a férfi-szégyen? |
| És mindkettőn a zengő győzelem? |
|
|
|
|