Koszorúvirág^*

1 Pelyhes kacsák csipdesnek a sövényből, nyújtogatva még borzas nyakukat, kovács perel a kocsissal – ugat hozzá kutyája is, egy lány vizért jön, térdhajlatán a vér útjai kéklőn tetszenek át a fehér bőr alatt, hajába koszorúvirág akadt, azt bontja, amint egyenesednék föl. Idill? – Csak nyár. Egy perc. Egy kortynyi élet a földről, hol az élet milliárdnyi. Nemcsak édes, tudod, keserüségek pohara is. De elképzelheted, hogy egy hajtásra fenékig igyák ki az atomtól ökrendő részegek?   2 Csak nyár. Egy perc. Zúgó évezredek lombja közt csak egy rezzenésnyi élet. Nem is levél, csak hátán egy levélnek a szinte láthatatlan erezet. Nem több. A semminél is kevesebb. Csöpp cikkelye a föld órjás körének. Nem jegyzi fel a kései történet, s egy perc múltán te is elfeleded. De képzeld el, ha elképzelheted, hogy egyetlenegy iszonyú robajlás, s az egész földnyi üresség felett az üres levegőben nem marad más, csak fehér hamu, mely lomhán aláhull – lányból, korsóból, koszorúvirágból.   3 Boldog vagy? őrizd boldogságodat. Boldogtalan? a boldogság reményét szorítsd szivedhez. Soha még a kék ég alatt ennyi reménység nem akadt. Sem ily veszély soha az ég alatt. Most gyüjts a földön mindent, ami szépség, ma-született kis kacsák pihegését, a víz tükrére hajló lányokat. Végy számba mindent, ami élni vágyik, kedvesedtől a koszorúvirágig. A föld minden kis pontján milliárd testvéri élet szövetsége készen összezúzni a tántorgók kezében billegő rádióaktív halált.   4 Hány fehér koszorúvirágos ág akad a földön lányok hajzatába? Hány újat hajt az örökzöldek ága, halványabb színnel kelletvén magát? A föld minden egyes pillanatára hány bomló sejt jut, hány feslő virág, hány tenger vér festi kék áramát az erek bőrön áttetsző falára? Ó, minddel mindig együtt lélegezni, mindnek számlálatlan vesztébe veszni, s minddel kisarjadni a rothadásból! Elborzadsz, hogy mint a szárnak, a lombnak, az jut neked, s csak ott lehetsz, ahol vagy, minden percben csak ott és soha máshol.