| Hajlik az első vékony jég a mólón, |
| talpam alatt csillagokba reped. |
| De a gyerekek nagyvígan gomolygón |
| írják rajta a könnyű íveket. |
|
| Itt csatoltam én is egykor a lábra, |
| s szívemre is, az első korcsolyát, |
| mely, hittem, mélységek fölött cikázva |
| bizton visz bármi vékony jégen át. |
|
| Kicsit nehéz lettem; ha megkisértem, |
| az ifjúság reped már, mint a jég. |
| Csak férfi-gondjaimmal ily merészen, |
| mégegyszer ily szép ívben siklanék! |
|
|
| Gyerekkoromban válhatatlan társ volt |
| forró álmommal a jeges magány. |
| S a könnyű ív – csak vacogó futás volt |
| örök jégen a lángolás után. |
|
| Egymagunk körül, bármi széditő is |
| és szép a forgás, nem ad meleget. |
| De köztetek: húnyóban is megőrzik |
| tűnő tüzüket nyarak és telek. |
|
| Mit egykor álmom égő csipkebokra |
| ígért: lobogsz már, testvéri világ. |
| S az érted küzdők szivében naponta |
| újból megszületik az ifjuság. |
|
|
|