»Paz«^*

– Gyermekhangra –

Nyugatról, napkeletről,

szigetről, tengerekről,

népes új városokból

s ősi vad hegycsucsokról,

izzó és jeges tájról

ki hű, ki jó, ki bátor,

kék zászlait emelve

mind eljött Budapestre.

Nézd csak: hányféle népek,

feketék és fehérek,

s mily tarka öltözetben,

turbánban és fezekben.

Sok vad vihart megértek,

míg együtt ideértek,

hány tiszteletre késztő

okos, ősz férfi és nő.

S velük egy csöppnyi lányka,

roppant törzs kisded ága,

csillanó nevetése

mint a friss gyanta fénye.

Béke kis növevénye.

Neve is Paz: a Béke.

Nem Jutka, Zsuzska, Elli –

neve: Paz Venturelli.

Hazája Chile földje,

de ő Berlin szülöttje,

ahol a Fesztiválra

gyűlt a föld ifjusága.

És születése óta

a béke útját rójja

galambszárnyú kis ingben –

járt Bécsben és Pekingben.

Ahol csak a nagy ügynek

hívei összegyülnek,

csengő kis kacajával

mindenütt ő is tárgyal.

Tőlünk is nemsokára

útrakel: Moszkva várja.

Már száll is fel a gépen.

Búcsúzzunk tőle szépen:

Te élő kicsi jelszó,

repülj csak a viharzó

világrészeken által,

neved fehér szárnyával.

Nőjj nagyra, jóra, szépre,

s ahogy jön év az évre,

veled együtt a földön

a béke nagyra nőjjön.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]