| Láttál-e már, láttál-e már olyan fát, |
| mely minden tájon egyként megterem? |
| Mely minden földre kiterjeszti lombját |
| s gyökeret ver az ingó tengeren, |
|
| melyet szét nem roppanthat jeges Észak |
| s nem száraszt el az izzó Szahara, |
| melynek egyformán kedvez minden évszak |
| s a hajnal és a dél s az éjszaka, |
|
| mely szabad földeken virágba szökken, |
| de hogyha kell, pincékben is kihajt, |
| melynek gyökere minden délkörökben |
| megtalálja a legtermőbb talajt? – |
|
| Csak néhány éve sarjadzott ez erdő, |
| de máris sűrűbb, mint a dzsungelek, |
| mert a népek termő sziveiből nő |
| s a némán fuldokló évezredek |
|
| sóhajtanak benne, fellélegezve |
| a lombok zúgó millióival… |
| Ezért nem vághatja ki semmi fejsze, |
| nem tépheti ki semmilyen vihar. |
|
| Csak nézz haza tóparti kis faludba |
| a Várhegy és Temetődomb között, |
| vagy nézz az óceánon messze túlra: |
| a béke fája mindenütt kinőtt. |
|
| S a lombja közt fészket rakó galambraj |
| az egeket zsibongva felveri, |
| a földön végig postafordulattal |
| szállnak az erdő zúgó hírei. |
|
| Zúgd hát te is, kiáltsd tovább a szélbe, |
| élj Bogláron vagy az Andok alatt, |
| hogy lombosodjon órjássá a béke – |
| s ne feledd, hogy te is egy lombja vagy. |
|
|