A megszégyenült^*

…A taxi sárgán ráröhög és vígan rákapcsol „ebből se néz ki fuvar” kémények ferde fogaival rávicsorog a szelíd-arcú hajnal hová szaladjon előle nadrágja reccsen a hátán „inkább leszakadok mintsem hogy szégyenedet takarjam” karban üvölt a csend és mint a sugdosó lánykák úgy bújik össze előtte az utca sok kis részlete rácsos eresz karcsú zsalúk a lomb a fán az apátság röptében sikoltó madár – milyen szép volna ez is – a lecsukott boltok hirtelen felrezzenő árui minden ami naphosszat könyörög és kitárja magát hogy számontartsa és feljegyezze most összebújik mint a csúfolkodó bakfisok „nézd csak ez akarta kitudni titkunk mikor még azt se tudja ami mindenki előtt minden éjszaka megoldódik a mi olthatatlan szomjunkat akarod eloltani mikor még egy remegő női testet se tudtál boldog álomba simítani az ágyon” s aki a Herceg úr utcájából toppan elé mint egy tünemény kemény kalapban a jólszituált öregúr kit isten tudja milyen éji rémület űzött ki vénsége botjával az utcára ilyenkor még az is földerülő szemekkel nézi végig „akkor már jobb vénnek lenni hülyének és nyomorultnak járni se tudónak”