Szakítás^*

Már felrepült a szó közöttünk, hiába zárta, mint vadat, összeszorított csatos örvük, a sűrűrácsú akarat: mint vércse vijjog már fölöttük, ami belőlük kiszakadt, és mint a hold, kiséri röptük, nem hagyva már el útjukat. Kettéválik az út előttük, mint szem, mely kétfelé tekint. És hazúg lesz a perc köröttük és hazúg testükön az ing. És hazúg ajkukon a csók is. Megnyílik alattuk az ágy. S mint pohárba belefagyott víz, reccsen köztük a némaság.