| Hogy felrémlő szemem rámnéz e rajzon, |
| úgy serken sejtjeimben elveszett |
| mozgalmad, élet, rajzó szervezet, |
| magamnak mind új látványára ajzón. |
|
| A nemlét mindig-egynek tervezett |
| merő maszkjából bontja ki e rajz-ón |
| pergő jövők száz játékára arcom, |
| amelyre már az öröklét lesett. |
|
| Ó, ámulat, múlás csudája, élet! |
| Hogy minden perc újat vajúdva ring |
| ágyán ezer törvénynek és szeszélynek, |
|
| s a változás kínjuk-csiszolta, részeg |
| tükréből ránk megújra visszanéznek |
| új rajzaink, mindig-új arcaink. |
|
|