Tó fölött, ég alatt^*

1 Míg sípodon merengsz, a percek szétszaladnak tó fölött, ég alatt: értük se nyúl kezed. Míg tűnnek nyomtalan, mily kétes vágy üzet, kisértni módjait hasztalan hangzatoknak? S otthagyva nyájaid, a vígkedvű tüzet élesztő pásztorok rajától elszakadnod s magad a léttelen idők karjára adnod, szíved mily képtelen remény igézte meg? Amarüllisz haját is hányszor nem simítád! Hányszor eldobtad is ölének ritka titkát! Törd össze rest sípod, már látod, csalra őrzéd. Rád vár a tág világ tó fölött, ég alatt. Ott tűnnek perceid, s vélük tűnvén a nap, szikrázó szőrükön csillan a lehetőség.   2 Tó fölött, ég alatt a perc hogy illan el s csillant a semmibe varázst, esélyt, szerelmet! És minden véle száll, mi volt s ami sosem lett, s szivednek tűntiben hattyúdalt énekel. S te vélük énekelsz, míg szerteszét hever az életed, arany nyájaid széthevernek… S nincs, jaj, nincs semmi mód megint összeterelned e tájon egyszer is – de tűnni majd, ha kell, eltűnsz velük te is… Addig csak múljanak feletted téveteg tavaszok, édes őszök s nyarak vad táncain forogjon csak a nap: szerelmek a mezőn, csaták a szirtfokon, mi gondod is velük! Győzd le, ami legyőzött! Tó fölött, ég alatt merengj csak sípodon.