|
Az egész világ most fegyverben áll. |
| Hát jambusaim, sorakozzatok fel, |
| mindenre elszánt, bátor kis sereg, |
| egyetlen fegyverem a fegyver ellen, |
| keljetek fel, s e meghitt társaság, |
| borozgató kedves barátok és |
| méltó ékük, a koszorúba-fűzött, |
| gyönyörű, illatos-virágu hölgyek |
| előtt előre-szegzett szó-szuronnyal |
| s a dac csataordításaival |
| rontsatok rá e csúf, hazúg ribancra, |
| ki szemérmetlenül szeretkezik |
| mindenütt, mindenhogy s mindenkivel: |
| fal mellett, autóban, kis zúg mozikban |
| s jól be sem zárt fürdőszobában is, |
| s iszony! ruhában, állva is, ahogy jön! |
| s mindenkivel, minden kikent-kifent |
| jampeccel, minden utolsó ripőkkel, |
| s tán még az útszéli koldussal is, |
| ha jókedvében van… és csak velem nem |
| akarna lefeküdni, csak velem, |
| tán egyetlen férfi e bús világon, |
| én, Somlyó György, kit elvből nem ölel, |
| az egyetlen! – és egyetlennek lenni |
| bizton kivételes kitüntetés, |
| valóban megtisztelő és nemes rang. |
|
– Csak ne volnának oly szép mellei, |
| melyekhez foghatót sem Goya, sem |
| Rubens nem festett és a többi mester |
| nem is képzelt soha – és jaj, ne volnék |
| szép női melleknek bolondja én! |
| Különben büszke lehetnék, hogy engem, |
| épp engem ért a megtiszteltetés, |
| a Sokkal szemben álló Egy, a meg- |
| nem-alkuvó, tömegbe-nem-vegyűlő, |
| mással-nem-osztozó egyéniség |
| mindig kivételes és úri rangja. |
| És lennék is, sőt tán meg is köszönném |
| most néki e kivételes kegyet, |
| melyet, bevallom, ki nem érdemeltem… |
|
– De lába mint a libanoni cédrus! |
| S a pusztában vándorlók sátrait |
| idézi széthulló sötét haja. |
| Sívó homokon át vánszorgok én is |
| negyven nap óta már… vagy több, nem is |
| tudom… mint régen ők… az elhagyottság |
| és tikkasztó magány kisér csak és |
| veszett, irtózatos vadállatok. |
| És fölém nem feszíti ki soha |
| hajának drága sátorát, hogy védjen, |
| rám nem… mindenki másra… pedig én |
| próbáltam már mindent s mindenhogyan, |
| ami, tudom, tetszik neki: ölelni |
| próbáltam autó mélyén, kis mozikban, |
| fülledt cukrászdában, barátaink közt, |
| a félig-bezárt fürdőszobában is… |
|
És sokszor gondolkodtam rajt, miért, |
| hogyan lehet, hogy dús kegyeiből, |
| miket olyan gálánsan osztogat szét |
| a nép közt, legszebb példáit mutatva |
| a meghatón-szép önfeláldozásnak, |
| épp nekem nem jutott egy morzsa se. |
| Találgatom: miért? hogyan?… talán mert |
| én valóban szeretem – s néki ez – |
| – megértem jól – erősen visszatetszik: |
| olyan szokatlan, furcsa, torz dolog. |
| S mert merész-ívű versekben dicsértem |
| soha-nem-múló bájait, s szemérmes |
| lénye nem bírja el, ha szemtől-szembe |
| dicsérik és nyíltan, többek előtt |
| beszélnek szépségéről – ő csak egynek |
| szereti egyszerre azt – mutatni. |
| Vagy nem is! inkább tán, mert tudja, hogy |
| senkinek úgy a visszautasítás |
| nem fájhat, mint nekem, s nem éget úgy, |
| mint engem, senkit! Így, igaza van. |
| Azon kell ütni mindig, akinek |
| legjobban fáj, s ki visszaütni nem tud. |
|
De hidd el, ezt is majd kiheverem, |
| mint annyi sok sérelmet, fiatal |
| életem annyi megaláztatását… |
| De mit! ez igazán nem tartozik rád. |
| Bár tudom, becsülöd és szereted |
| a költő nyálas nyöszörgéseit, |
| sőt néha egész komolyan hiszed, |
| hogy érted is. Nemes igyekezet! |
| Valóban megbecsülést érdemel, mint |
| jótékonyságod s más erényeid. |
|
Vedd újra hálás köszönetem inkább |
| a kegyért, mely, méltatlannak, nekem |
| ily finom úri rangot biztosított. |
| Én viszonzásul neked tiszta szívből |
| kivánok szép pályádon sok szerencsét. |
| Tudom, nincs könnyű dolgod, ámde mondom |
| – s én jól tudom – az igaz hivatás |
| sok áldozatot követel, de ki |
| meghozza érte azt, valódi ember. |
| Kivánok néked minden jót, s ha sorsod |
| vak kényszere netán utcára vinne, |
| magadban meg ne rendüljön hited. |
| Rám akkor is számíthatsz, hű szivem, |
| csak egyet ints, bárhonnan visszatér. |
| Ne félj, ha kell, mindig veled leszek, |
| s teljes erőmből támogatni foglak: |
| szállítom néked félénk szűz diákok |
| s undok zsíros lókupecek raját, |
| s megszerzem működésed szinhelyéül |
| majd mindig a legjövedelmezőbb |
| a legforgalmasabb utcasarkot! |
|