Hajnali dal^*

Érezted, hogy ma nekünk szállt   csak földre a hajnal? Ránknézett a kivirult ég   hamvas, teli arccal, ledobva magáról a fancsal   álarcot, a holdat… Érezted, az első fény a Dunán hogy   nékünk mosolyog csak? S nékünk rajzoltak az égre   a parti faágak japános lágy vonalakkal   kis furcsa babákat, s nékünk eregettek a gyárak   ezüstszinü füstöt. És nékünk szólt az az árva madár is,   ki zengeni kezdett?… Érezted? nékünk keltek a csendből   ott lenn, a hidon túl apró zajok – és álomba merültünk   e nagy nyugalomtul. De rólunk majd ez a béke lefoszlik,   szívünk fel is ébred! Ó, érzed, ez álomból minekünk még   mily izgalom éled, e szélcsendből még micsoda vágyak   szélvésze szakad ránk! E hajnal még mily nappalokat gyújt   s mily éjeket ad ránk!