| Mint tépett lobogók vert seregek fölött, |
| füstmart, vörhenyeges fellegek úsznak el |
| a tűnő nap előtt meghajoló egen, |
|
s barlangjába bebú a szél. |
|
| Elnyújtózik a víz, mint ölelés után |
| megkönnyült szeretők, csillagok őrizik |
| lankadt álmait és túl a sötét hegyek |
|
súlyos függönye hull alá. |
|
| Itt járom remegő szívvel az éjszakát. |
| S mint kíváncsi kamasz este a vetkező |
| nővért, úgy lesem én: felfedi-é a táj |
|
|