Lobogó^*

Mint nagy sudár parasztlányt   pajtában a béres, úgy kapta most derékon   fáinkat a szél. Az óriás karok közt   nyögve hajladoznak, s a megvert tóra hullik   tépett hajzatuk. Két fekete oroszlán   mordul fenn a holdra és ugrik már benyelni   sápadt sugarát. S a sebzetthátu vízre   s meggörnyedt hegyekre csapkod a jégesőnek   szöges ostora. Szivem, tanuld a bátor,   riadó esőknek, földönfutó szeleknek   büszke életét, s égnek, földnek, vizeknek   villanó dühével s vágyával lobogózd fel   dicstelen napjaid!