Sziszüfoszhoz^*

Ó, segíts, nézz rám le, Titán, hatalmas szenvedő! társad vagyok én a kínban. Nézd, hogy élek, görgetem itt a sziklám:   új Sziszüfoszként vonszolom rejtélyeim és magányom gránittömbjét, fel, fel a tisztaság és egyszerűség orma felé, a hegynek   vad meredélyén! S egyre súlyosodnak a titkok, állott tetteimből erjed a vád, s az ólmos elhagyottság úgy szakad, úgy feszül rá   gyenge karomra, mint Terád az isteni átok omlott, szikla-sorsom így nyögöm égve én is! Ifjú testem lankad, erőm hanyatlik,   bírom-e még! ó, meddig bírják izmaim és inam még, meddig lesz még bennem erő csatázni, jaj, hiába küzdeni és akarni,   törni a jobbra?