Árnyékban^*

Lehet az ember nagy, titáni héroszok árnyékában is. De jaj, kire saját árnyéka hull, jaj, akin fonák és hamis szögben, torz, ferde sugarakban ömlik el kivülről a fény. Mint a nyílt kúpra önárnyéka, úgy hullok önmagamra én! Úgy vet a hazugság mind nagyobb sötét árnyékparabolát az igazságra: én – magamra, rá én és reám a világ. Mert egy vagyok én bonthatatlan a világgal, mint embrió, mely összenőtt az anyaméhhel, s elválasztani nincs fogó… A világ méhéből fogantam, s ős céltalanság volt apám. Ilyen szülők gyermeke csak bajt s örök romlást hordhat magán!…