| Jégtengerek úttalan útjain |
| törtet páncélos jégtörőm, a vágy, |
| a Scottok és Amundsenek nyomában – |
| feléd, ó asszony, messzi vad világtáj, |
| delejben-úszó északfényü délsark, |
| föld pólusa, világ alapja, talp! |
|
| S fedélzetén, mélázó tengerész, |
| remegve kémlelem, feltűnik-e |
| a drága part, kibomlik-é a ködből |
| hófedte melled jéghegye vakítón, |
| és zúg-e már ágyékod krátere, |
| a mély, amely a földközépig ér. |
| Ó, földet rengető erők csirája! |
| Ó, változás-görbéknek fókusza! |
| Ó, tért idővé olvasztó kohó! |
| Ó, magva minden ős anyagnak! |
|
| Hiába zúg a kishitű erény |
| vihara és hiába tornyosít |
| hajóm köré roppant jégtömböket, |
| az össze nem roppan s nem tér az úttól |
| egy foknyit sem el, mert ős mágnesek |
| rántják előre, végzetek, s törött |
| kormánnyal is kikötök tested partjain |
| és jégszived fölé kitűzöm |
| az első hódító gyönyörnek |
| diadalmas győzelmi lobogóját. |
|
|