Részlet egy x+n-edik Ars Poeticából

Preludium és… Mivel kezdjem? Talán a hajnal ragyogására visszaragyogó muskátlik tükreivel? Sohase volt még ennyi írnivalóm   (soha? micsoda pleonazmus   hiszen nyilván minden nap-   pal eggyel több a nap a tör-   ténelemben és az én történe-   temben írnivaló? de miért   írnivaló az ami élnivaló vagy   egyszerűen csak való és mire-   való?) és mégse tudok írni   (de hiszen soha megint: soha?   sem tudtam nem is akartam   vagy ha akartam is hiszen mi   mást is tehettem volna? sose   tudtam magam igazán bele-   amputálni az irodalom neve-   zetű Prokrusztész-ágyba és   minél inkább kínzott az írás   vágya mert mindig kínoz   hogy én is azt csinálhassam   amit csodálatom tárgyaiban   úgy csodáltam bár bennük is   mindig inkább az írás lehe-   tetlensége nyűgözött le az   írás csodáján túl annál ke-   vésbé voltam biztos abban   hogy épp az írás csillapíthatja   ezt az írás utáni vágyat s hogy   azt amiért írnom kell éppen   az írással kellene kielégíte-   nem) leveszem a polcról valamelyik könyvemet   (mindig így szoktam   mikor nem tudok ír-   ni) leveszem a polcról a mások könyveit   (mindig így szoktam mi-   kor nem tudok írni) és képtelen vagyok elképzelni hogyan is írtam azt amit írtam és hogyan írták azt amit írtak el se tudom képzelni   (most se mint mindig)   („mi van azon sírnivaló,   tudja a nagy Mindenható”)   hogyan lesz az írnivaló   egyszercsak olvasnivaló   hogy lesz egyszer olvasható   ami most még semmihető hogyan lesz szöveg hogyan lesz szöveg abból ami nem szöveg és miért kell annak lennie és miért kell annak lennie ha nem az hogy ez a semmi ami egészen betölt miért legyen rajtam kívül valamivé micsoda fává meredő Daphné micsoda fává meredő Daphné szarvassá változott Actaeon saját lenyúzott bőréből folyót fakasztó Marsyas (stb. lásd Ovidius: Metamorphoses) most is miközben ezt írom most is miközben ezt írom most is csak az érdekel amit nem írok amit nem írok arról szeretnék írni amiről nem írok amiről nem írok és amit írok úgyis arról szól amit nem írok szeretnék is már túlesni rajta mint az alkoholista a szükséges adagján hogy végre ne kelljen már többet innia hogy végre ne kelljen már többet innia (hogy ne kelljen többet írnom) és elkezdhessen élni és elkezdhessen élni (és elkezdhessek élni) azzal a bűntudattal azzal a bűntudattal hogy megint nem írok és újra kezdhessek írni és újra kezdhessek írni azzal a bűntudattal hogy megint nem élek kezdjem hát a hajnali muskátli-ragyogással? vagy inkább a nyomdafestékké változott vagy inkább a nyomdafestékké változott (ez is mitosz és metamorfózis) vérrel és velővel amely minden reggel a nyakunkba zúdul   (szemben a muskátlik ragyogásával) (egyéb-   ként maradhatnánk akár végleg a muskátli-   nál ahogy ernyedt bimbófürtjeit küllős nap-   ernyőkké feszíti haragos-zöld krinolin-bokra   fölé vagy ha modernebb hasonlat tetszik   ahogy titokzatos szögekben illeszti össze kü-   lönleges rendeltetésű piros radar-lemez-szir-   mait) vagy bármivel ami látható körülöttem és ami nem látható valahol tán csak megreped a burok az összepréselt folyadékba talán belefuródik a felszabadító légbuborék kialakul valahogy a páncélszekrényen az ismeretlen chiffre amitől önműködően kinyílik s míg szakadatlanul szól bennem a várakozás orgonapontja a hajnal mindennapos preludiuma után talán megint felhangzik a dél az este és az éjszaka hármashangzatával a percek és szívdobbanásaim ellenpontjaival egy új nap egy új nap a millióéves szabályokhoz kötött mégis kiszámíthatatlan   Fuga [1970]