Felszín és mély
| Hagyd a szellőket is, nyugalmad meg ne bontsák, |
| mely magos csillagok rendjét ragyogva áll, |
| s űzd azt is el – mit ér a loccsanó bolondság! – |
| ha víg szárnyaival surolna tán sirály. |
|
| Méhed forrong ugyis, formátlan forgatagban |
| szörnyekkel hánytorog lent kétes életed. |
| Örvényeid felett maradj te mozdulatlan, |
| a nagy fények felé feszítve színedet. |
|
| S ha olykor lágy varázs kövét belédvetette, |
| csobban a lelked és oly édesen gyürűz, |
| csapjanak össze mind a habjaid felette – |
| s lész újra egy-egész. Nagy s néma. Mint a víz. |
|
| Nem rezzenő. Te csak a mélységre figyelhess, |
| mit titkos áramok ezer rengése tör, |
| töretlen tartva tág tükröd, melyben a teljes, |
| karcnélküli egek ábrándja tündököl. |
|
|
|