A nyelvről – iskolásoknak^*

Sok mindent hagy örökül egyik nemzedék a másikra – de mind között a legfontosabb a nyelv. Ez a hagyomány hordozza az évezredekben összegyűjtött tudásunkat, közvetíti az időben, s így folytonosságot biztosít az értelmes emberi életnek.

De nemcsak az ismereteinket őrzi és nyújtja át korról korra, emberről emberre, hanem ő maga ösztökél arra, hogy többet ismerjünk meg a világból: több dolognak adjunk nevet. Vagyis több dolgot érintsünk meg a gondolatunkkal.

Mert a nyelv gondolat: az tehát, ami egyedül képes birtokunkba adni a világot. A legértékesebb minden lehetséges között, mert értelmét is minden csupán akkor tárja fel, ha szavakkal kezdjük felruházni.

A nyelvet jól és szépen használni egyike a legnagyobb örömnek. Megnyugtató beteljesedést jelent, amikor valamihez pontosan illő, tartalmát hiánytalanul kifejező szót találunk.

Megérteni akkor kezdünk valamit, amikor beszédünk tárgyává tesszük, s sajátunknak akkor mondhatjuk, amikor megtaláltuk a nevét.

Gondoljátok el: ha arról akarunk beszélni, hogy elmúlik az éjszaka, és helyébe nagy fényességű reggel következik, nem jó-e így mondanunk: először éjszaka volt, aztán derengeni kezdett, majd virradni és pitymallani később, hogy utána pirkadni kezdjen, s rögtön rá hajnalodjon is az érkező reggel elé.

Mennyi szín van ezekben a szavakban a feketétől az égővörösig és a mindent megérintő világosságig. De nem csupán beteljesít és gyönyörködtet a nyelv, hanem szabaddá is tesz. S ez a legnagyobb dolog. Miközben a tárgyához közelít, fölé is emel.

Miközben hozzátapad, formáját kutatva illeszkedik, és alkalmat nyújt arra, hogy jellemezzük, sok apró szó segítségével elemezzük, összehasonlítsuk más dolgokkal, jelenségekkel, kijelöljük a helyét minden egyéb összefüggésében – paranccsá teszi, hogy véleményt alkossunk róla. S ez már szabadság vagy legalábbis annak fő ismérve.

Mert ez ad lehetőséget képességeinek kibontására, s annak a gyakorlására is, ami leginkább különbözteti az embert az élővilágban – hogy ítélkezik. Megismer és ítélkezik. S ez az, ami az egyes ember szabadsága is.

Mert körülmények korlátozhatják mozgásunkat, vágyainkat, kívánságainkat: de semmi nem korlátozhatja gondolatainkat.

S még van valami a nyelv csodái között, amit semmiképpen sem szabad említetlenül hagynunk. Legalább annyira fontos, mint minden egyéb, amiről eddig beszéltünk. Őáltala él valamely nemzet. Magunk, magyarok is. És tudnotok kell: ha a nyelv pongyolasága, botladozása a gondolat hitványulásának a jele, akkor romlása a nemzet életét veszélyezteti.