Thriller
Miközben e senkiföldje, homályos délelőtti |
estében, a behúzott könnyű függöny mögött, az |
ágynemű házias, kék rózsái közt, míg a csontom |
villámlik és elolvad, hosszan vizsgálgatom, hogy |
mint állnak össze az anyajegyek sötét |
konstellációkká a váll bőrén, vagy a test |
árnyékait, a körömágy sajátos |
formáját – hirtelen eszembe jut, hogy |
azt álmodtam, meghaltál: és én valami bonyolult |
rémdráma kriptájában őriztelek, hová |
illendő módon hosszadalmas cselszövény, |
elkésett hírnökök és más hasonlók |
jóvoltából kerültünk, s ahol a meg-megingó |
fáklyafény a homályból előhívta a bomlás |
teljes skáláját: a szürkezöld, penészes |
citromhéjszínű, romlott konzervszerűtől |
a már-már higiénikus végpontig, amikor |
a megfeketedett nehéz ezüst |
nyaklánc és gyűrű alkot a csontokkal közös |
iparművészeti remeket… de meglehet |
– mert mint ha szélben, imbolygott a helyszín –, |
mindez sokkal sivárabb volt, korántse |
ilyen teátrális kellékekkel… talán csak |
valami ismeretlen nagyvárosban és mintha |
egy szállodában lettünk volna… a piros neonfény |
ritmikus villámaiban személytelen bútorzat, |
mosdó, borotvahab-szeplős tükör – s minden bizonnyal |
az előbbinél gazdaságosabb, célratörőbb cselekmény |
a háttérben… közös csak a mindent egymásba oldó |
érzés volt: a veszteség, a lábam alól kirántott |
szőnyeg, tompa ütés – de közben valami más is: |
nem emberi sírós boldogság, végtelen |
közelség: mintha csak estében az ismeretlen |
nehéz tárgy hirtelen megállt volna fölöttem |
a levegőben: még nem történt semmi, minden |
hiánytalan, még láthatom az anyajegyek sötét |
konstellációit, a körömágy sajátos |
formáját, a test árnyékait – mindazt, amit most |
vizsgálgatok hosszan ebben a délelőtti |
estében, a behúzott könnyű függöny mögött, az |
ágynemű rózsái közt, míg a csontom |
|
|