Strand

Áll,
Áll, combtőig a fekete hullám
(lágy negatív harisnya), fölötte a szél
rohanó testébe falazva.
Körben a hangtalan víz, majd a világító homok apró
dermedt gyűrődései, lábnyomok éles
árnyékokkal – aztán megint a víz
egy csíkja: ahogyan a kicsorbult
márvány-vállon a kút táljába szivárog alá.
…A fényfoltos bőrön a textiliák
mintázata, mint idegen csillag flórája: fehér
ágak vérvörös égen, tenyérnyi virágok,
vagy egyszínű-sötét torzók, éles körvonalakkal
fogva össze az illékony vagy szétburjánzani vágyó
testeket (lázas gondolatok a levegő tudatában).
…Derengő végtagok a sötét
vízben, a hullámtörés fényrácsában lebegve
zöldes karok és kézfejek – a gyűrű
villog vakon.
…Bennük a lélek
métely és idegen tűz: gyötrő terhe a fényben
boldogan elterülő húsnak. A part eleven szövetében
megpattan egy-egy szem: az áramlás oda-vissza a
víz és a kabinsor közt gyűrűt vet az elhaladó
árusok körül. Mintha valamely belső
viharban rázkódó edényben a víz
szintjét próbálnák nyugalomban tartani a külső
ellensúlyozó mozdulatok –
Ragyognak a kiürült idő tükrei, valamely régóta került
szembesülés fenyeget.
…Ahogy félkönyöködre
dőlsz, szemhéjad ideges szirmát leeresztve, pihés
karjaidon tapadó por – fölötted
sötét-ezüstös tűlevelek –
föltámad a szél, a homokot fölkapja, száll az egész part,
gyékények, takarók, köpenyek verdesnek az égen vagy szállnak a vízre
ott kavarogsz a többi között te is apró-
könnyű levél. A homok felhőibe fulladt
lomha vörösréz-érme a Nap –
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]