Kettőstudat

„Tudom, hogy beteg öregasszony vagyok, és szeretetotthonban lakom

– de érzem, hogy kislány vagyok Írországban.” Mrs. O’C. 88 éves öregasszony

Oliver Sacks The Man Who Mistook His Wife for a Hat c. könyvében.

Visongat az üveg – az ablakot

vizes újságpapírral mossák épp átellenben.

Ezt hallgatom, de közben rég halott

férfiak-nők dalolnak harsányan a fejemben.

Itt minden, mint szokott: a bútorok,

a bomló háncsú lábtörlő, a macska tálja,

közben a sok rég elporladt torok

„az én falum fehér rózsáját” kornyikálja.

Gyorsan fogyó időmben úgy lakom,

mint égő házban, az utolsó ép sarokban.

Mindjárt bedől a tűz az ablakon,

ágyam előtt a keskeny rongyszőnyeg lángra lobban.

Mint akit álmában már-már beért

a gyilkos, reszkető kezem hiába zárat,

rést keresgél a lét falán, s egyszerre épp

itt benn, az én agyamban nyílik a vészkijárat.

Most hallom csattogni a habverőt,

csörögni az edényt egy rég fű-benőtte konyhán.

Szilánkká omlott nagytükör előtt

ruhát cserél a két rég holt kamasz rokonlány.

Hárslomb alatt, anyám mellén fejem,

az állott, mézsűrű melegben félig alszom.

Még hallom, egy öreg hang részegen

bizonygatja anyámnak, hogy szebb, mint a menyasszony.

Úgy vegyül a leszálló éjszaka

a kezdet és reménység világos évszakával,

mint a forró olaj nehéz szaga

az ázott kert üde, kesernyés fűszagával.

Elhágy az Egy, ezerré szétesem,

porom majd ott kereng még a hűlő Föld porában.

De mindig ott vagyok négyévesen,

míg a világ világ, nagyanyám udvarában.