Beismerés

Nem könnyen tűröm könnyűségemet.
A ki tudja hányféle bokron szedett
szélfútta elveken rögtönzött életet
a boldog és komor korlátoltság helyett.
Hiányolom, hogy semmilyen lázas tömeg
nem zár magába, míg a tér fölött
zászlódíszes hajóként száll az erkély,
a reflektor csapzott, sötét eget
meszel ecsetjével, és fejünk fölött lebeg
a fény spirituszában a félve imádott arcél,
toronyzene és biztató szózat szemerkél.
Vagy gipszvirág-füzéres egyleti táncterem
erotikus erőtereiben
foroghatnék – a gyanakvó közfigyelem
hideg, színes tűzként futkosna bőrömön,
és a kijátszva eleven
szabályok szemrehányó szemétől az öröm
kockázat és titok láncára fölfűzött
tükrös vásári gyöngyszem lenne apróbb szemek között,
történet csattanója. Nem véletlen parázs
hamu időben, űrbe nyilalló tűszúrás.
Vagy lehetnék szerényebb is? Mintha rongyoszsák
borulna ki a déli fényre: egymás
hegyén-hátán, a zavaros piac
padján megfér a csorba bögre, rozsdás
óraszerkezet vagy züllött Ofélia-
hajú baba: porcelán arca pozsgás
félgömbje fölött üres szemüregbe tűz a nap.
Idióta gyerek mosolyával, sima
holdarcával nem ítél és nem értékel a
boldog, arkangyali tárgyilagosság.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]