Zörögve és kattogva

Zörögve és kattogva, megint jön,
a lábamról lever,
otromba, komor, ómódi jármű a lejtőn:
patetikus gyönyör.
Dühödt, vakító teológia,
kivédhetetlen Isten-érv,
csörömpölve bezúzza a
világ kirakatüvegét.
Piros lábaska, összerakható
toronydaru, fehér köpeny vagy szőke fürtök:
mindent, ami tevékeny és jóravaló
elvisz megint az ördög.
Mindegy, hogy lépcsőház, üres vonat,
temetőárok, dombtető –
a súlyos sátor bárhol perc alatt
felüthető.
Elszabadult égi mérték, a földre vetve
minden szilárdat szertedúl.
Megint egyszer homokra építettem,
megint csak összedűl.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]