Sirám

Elsodrattatom, szétszórattatom…
Mint ha a macska, nyújtózkodva a napon
az üres levegőbe pofozgat, olyan,
amit tehetnék még, amit valaha tettem.
Mert nincs mire várnom, a várakozás
oszlopáról mivel leestem,
nem őrizem magam: süllyedjen eleven
sárba: gödrös hájba a testem,
ráncos harisnyával dagadt bokámon
tizenkét nyávogó kölykem etessem.
Ha már sivatagban vonultam nem vezérli
égő rögeszme, hogy mint csillagomat, kövessem,
száradjak el: merev haj, rúzsos pergamen bőr,
üvegkocsonyában úszó riadt szem
– meddő papnő – albumokkal, lejárt műsorfüzettel
tömött fiókban elgurult időm keressem,
szenvedélyben össze nem rándult részletekben,
jósdámban, honnét megszökött az isten…
Ha nem lehetek az, amire lettem,
ami lehetnék még, ne legyek az sem.
Elsodrattatom, szétszórattatom…
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]