Pasziánsz

Az új – a lapjai még síkosak, a figurák egy-egy izlandi saga hősei: korhű főkötő, sisak a stilizált pompa mértanisága helyett, s még nem szakadt-szürkén a sok kevergetéstől-osztástól – hiába, mintha jóval ritkábban jönne csak ki, mint a koszlott öreg „honkongi” pakli. Lehet, hogy a még szeplőtelen lapok sorát vegytiszta véletlen kavarja sorrendbe, minden alkalom nyitott, valószinűség billen erre-arra, pattan a semmiből új állapot, s a régiek közül egyik sem anyja, s egy múlttalan világ polgára volna levél és négyszög és sötét lucerna, vagy épp a szív? Nem így a régi: játszva magát csinos renddé forogja ki, beléevődve minden régi játszma, szintúgy azok érzelmi tétjei, ahogy elég pár évnyi ottlakás, s a légteret szellemjárás pezsgeti: estéről estére – holt szem – kisüt a fény, függönyt fakít a régi düh. A némileg agresszív rendezés a szemtanúkat játékunkba vonja: más a remény-, és más a csüggedés- vihar megszállta tér minden atomja. Párnányi téren „hús-vér” párna és szellempárna osztoznak váltakozva, míg egy nem is tudom, miféle többlet játékszabályai kitermelődnek.