A németalföldi terem

Zöldségek és hering egy asztalon, vagy borospohár körül széthintve kártya. Hideglelős, kék-zöld napnyugtakor nagy, sejtelmes káposztákat visznek át a patakon szekerek. Egy pincegádor az ismerős, esővel vemhes villogásban. Egy kar lámpást emel, az éjszakából párkányt s repkényt a fény inogva hámoz. A keret azzal, hogy kimetsz, a tárgyban lappangó állítást a felszínig szívja – egy állítást, mely káposzta és hering és lámpa egyszersmind. Mintha azt mondaná: van, azt mondja: volt. Oda-vissza hullámverése fölött egy harmadik idő: az „itt-se-én-se”.