Nárcisztikus szonett

„Ha nem szeretsz, majd…” Rázott a hideg fél éjszaka. A délelőtt se jobb. Iker-görcsöt – medencémbe egyet, agyamba egyet – egyensúlyozok föl és alá, de csak fölkevereg, nem loccsan ki, míg elbotlok a bolt- ig, és mohón mindent összeveszek, ami gyerekkorom vigasza volt: diót, mirelit-málnát, egyebet. Hát így legyen? Becézzem magam és istápoljam? Egy bőrben legyek én gyerek-szülő, szerető-szeretett? Megoldható talán. Fenyegetés? S ha az, hatékony? „…kitalál a kín.”