Ezüstkor

A lomboserdőben fényszeplős aljnövényzet: tömör törzsek között rezeg gubanc ezüst. A fenyvesben rézsút fénysíkok szeldelik a teret, tű-avarral terítve a kopasz föld. Pókhálós málnabokrok, deres bogyók, diófák mögött a repceföld, most derengő puszta rög, párába futva. Hátrébb két hosszú épület, magtárak. Muskotály fényben odébb a dombon gesztenyefák sötéten; jelentésük: kísértés. Hűtlenség könnyűsége: boldognak is miért, ha voltam már, megmaradnom? Kihull nehéz, túlérett boldogságom szívemből – nem ragaszkodom hozzá. Még jó, hogy esni kezd: egyszerre itt a zordabb, komoly, tevékeny évszak. Rohanni, buszra szállni lehet, kapkodni és kapaszkodni. Hajszálnyi kétely marad csak vissza: fontosságom fogyása.