Négy sör után
Megint nem állt a lábán, mikor megjött az este – |
vagy inkább éjszaka… Névnap volt állítólag |
– igen, megint –, utána valahol még bedobtak |
egy sört a kollegákkal… Eddig nem említette, |
|
hogy valamelyik kerge tyúkot pont Leonának |
hívnák abban az istenverte irodában. |
Ki tudja? Én nem. Én be nem teszem a lábam, |
sőt az se, hogy csak úgy odatelefonáljak, |
|
olyan sincs! „Értekezlet… Ebédel… Majd talán |
kicsit később!” Ilyen gyöngéden fuvoláznak, |
jóságos nénik egy ütődött óvodásnak, |
csak az a kuncogás, csak azt ne hallanám… |
|
Szóljak neki? Minek? Tudom, hogy mit felelne: |
hogy zsarnok szörny vagyok, hogy nincs egy perc nyugta tőlem, |
pedig joga van élni neki is, és hogy ő nem |
az anyám, akinek nem volt más dolga, persze, |
|
mint kényeztetni engem (naná, a négy gyerekkel!), |
és most, mint holmi kényúr, ugyanazt megkívánom |
őtőle is… A mocskos harisnyája az ágyon, |
a mosatlan edény, ahogy otthagyta reggel… |
|
Valahogy így. De csak próbálnék én meg éjfél |
körül állítani haza, vagy hogy jogom van |
tudom is én, mihez, ilyennel jönni – nyomban |
leszakadna az ég… Hogy mért nem hagyom faképnél? |
|
Jó kérdés. Egyszer (ezt ne mondd el senkinek se, |
ezt most tényleg ne: senki nem hallott róla – ő sem), |
megtettem. Nem hiszed? Mikor kiküldetésben |
voltam egy hétre, akkor. Úgy a harmadik este |
|
egyszerre csak: na és, ha nem mennék vissza többet? |
Egész este, ahogy máskor csak két konyaktól, |
úgy fel voltam dobódva a puszta gondolattól, |
aztán másnap, hajnal felé egyszerre fölvert |
|
a tulajdon szívem dübörgése: mosolygott |
holtában – mint a macskánk, az erkélyről esett le –, |
és azt a régi, sárga kötöttruhát viselte… |
Én meg, mint a bolond, kaptam a telefonhoz… |
|
Aztán? Semmi. Beláttam: fontos ügyeiben nem |
dönt szabadon az ember – erről ismerszenek meg. |
Akarat, ész, ilyesmik – amiket úgy szeretnek |
belékeverni – szép, szép, csak épp a lelked ellen |
|
– vagy nevezd, aminek akarod – nem tehetnek |
semmit, vagy szinte semmit. Persze, komoly kísértés |
szabadnak lenni… Másrészt nem rabság minden érzés? |
Kérdés, kinek mi ér meg mi mást – mindenki vesztes, |
|
ki így, ki úgy… Nekem, mégis, így legalább van |
valamim, amiért… Hány óra? Már negyed négy? |
Nem, semmi baj, mi volna?… Azért most jobb, ha elmégy: |
nem szereti, ha itt benn dohányzunk a lakásban. |
|
|
|