A csúf fodrászlány
Most már biztos nem véletlen: együtt |
a Közért üvegén át: lenmagos kenyerük, |
|
Fa-dezodoruk egy közös kosárban. |
Leejtettem a táskám, minden a földre dűlt, |
|
szemceruzám, buszbérletem a sárban. |
Fölszedtem, csak a brossom, egy arany A-betűt, |
|
a névnapomra kaptam tőle, azt nem találtam. |
|
Két hét után megint besettengett a macskám – |
Villog rám, átható, alattomos borostyán, |
„Te dög – mondom neki –, maradtál volna most már |
|
ahol voltál!” Kutya, az kellene, |
csüggedt, hosszú fülekkel, az majd imádva les rám, |
|
Ha nem volt forgalom, őt is sokszor beraktam, |
járt-kelt, el-elmerült a tenger szőke hajban. |
szirom gázláng, tükörsor dőlt át dörögve rajtam, |
Beléveszni – de látom, hiába is akartam: |
|
|
|