A város szobrai

Ődöngök köztük s szívem görcsbe rándul ezt kaptuk ezt kapjuk mind a hazától vagy ezt hagyta örökül a hazára a történelem gonosz mostohája csupa dacos szembenéző tekintet kezükben zászló szablya buzogány s kinek egy ujj a délibábból intett távolba révül mereng a Dunán lebernyeget a bal vállára rántott jobb válláról a durcás ajku látnok s akit kor érdem karosszékbe ültet beborult láthatára gondba fürdet van aki csupaszon feszíti íját egy hüllővel másik viaskodik székéhez nőtt más pedig harcba hívják s előkelők ülnek meg bronz pacit hol egy kis pajkos kedvre deritő eltikkadtnak friss vizet pisilő dévaj akt vagy anyai mozdulat emlője fáradt gyalogost itat s az osztott sudarú kérges fa törzse nyugtalan művész vándorút bűvölte hol a szellem ingyen záporesője játékos fintor a járókelőre a rohanót egy sarokház falán gondolkodásra serkentő talány kőből fémből fából mire az elme mélyálmából végre már ébredezne hát itt csak kárvallás tragédia virrad egy bajvívás fiaira egy oszlop tetején kushadni mackót jólesik látnom kimaradt a harcból jövőbe tárt a pucér csitri marka bár sose nőne a felnőtt kalandra