Mi a földi, mi az égi

Kávét teát ízlés szerint ki-ki iszunk szellemünket fölajzani ha bujtó forgácstüzeket a test már gyanakvó szívre vonakodva testál ragadozó szunnyadozásukat egy-egy szó jelzi ahogy odakap ám a nő a kísérő csokoládét majszolni kezdi és egyszerre átég bőrén a hőség egykor serdülő ösztönök vihara gyönyör felé s ahogy izgatott ujjai csapongnak háromfejű izmokat körbedongnak és immár parázsló orcája süt butorozatlan éveket befűt beléremegek és utánaküldöm a rajongónak siheder elődöm érje utol töltse be a reményt ami csak egyszer igazán miénk lám a csitri vágya postagalambját már a kamaszhoz űzi a kalandvágy mereng a hamar célba érteken az árkos kék s hunyorgó barna szem nincs más hátra el kell kérnem a számlát még fölsegítem a hölgyre kabátját ő buszra száll kalapot emelek s nézem amint két ujjal integet