Klubdélután

Míg fiatal voltam tobzódtam romboltam kielégítetlen roncsból építettem páros menedéket s megint ostromgépet egy hajnalon arra riadtam szívdobogva a klubból ahol éltem nem lehet kilépnem pedig előírás hiába a sírás szigorú szokás itt ahogy a tag vénül ráolvasztják végül kiürült csodáit ledalolt sok asszony kaján mosoly az ajkon kitágult pupilla rettegést ver vissza ám nincs ki viasszá unt sorsát átszabná nem is emberforma a panoptikumba illőre döbbennek frissen érkezettek évek szatíráján dülöngnek hahotázván és elölről kezdik míg rájuk nem öregszik